Csaknem 300 millió forinttal támogatta a külhoni szervezeteket az NKA


-A A+

Csaknem 300 millió forinttal támogatta a külhoni magyar szervezeteket az elmúlt egy évben a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Érmindszenten pénteken.

A politikus a partiumi magyar egyházi és politikai vezetőkkel folytatott megbeszélések után tartott sajtótájékoztatón elmondta, az NKA 396 külhoni magyar pályázatot támogatott 291 millió forintot meghaladó értékben, a pályaművek 65 százaléka Erdélyből, 19 százaléka a Vajdaságból, 13 százaléka a Felvidékről és 3 százaléka Kárpátaljáról érkezett.

Tájékoztatása szerint a támogatott pályázatok többsége a közművelődés, a népművészet, a könyvkiadás, valamint a szépirodalom és az ismeretterjesztés területen indult. Témájuk szerint tíz kollégium bírálta el a kérelmeket, a pályázok részesültek az emberi erőforrások miniszteri keretének támogatásában is.

Rétvári Bence az Ady Endre szülőházánál tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a magyar kultúra elképzelhetetlen a határon túli magyar területek nélkül. Szavai szerint ha a kultúráról van szó, akkor "csak Kárpát-medencei egységes térben gondolkodhatunk".

A magyar kulturális örökség jó része a mai trianoni határokon túl kívül jött létre, ezért fontos, hogy Magyarország anyagilag is támogassa a határon túli kultúrát - fogalmazott az államtitkár. Elmondta, az elmúlt négy évben nőtt a sikerrel pályázó határon túli szervezetek száma: 2010-ben a pályázók 54 százaléka tudott nyerni, ez a szám mára 72 százalékra emelkedett. 

Az NKA az elmúlt években olyan programokat támogatott, mint a Felvidéken a Gombaszögi Nyári Tábor vagy a nagyváradi Szent László-napok - tette hozzá a politikus. 

Az egyeztetésekről szólva Rétvári Bence elmondta, a megbeszéléseken áttekintették a magyar-román támogatási forrásokból Szatmárnémetiben és Nagykárolyban megvalósult beruházásokat is.








EZT OLVASTA MÁR?

X