Törzsasztal Nagyváradon Sándor Ivánnal


-A A+

Április 17-én, pénteken a megszokottnál korában, 16.30 órától a kezdődik a soron következő Törzsasztal, amelynek vendége Sándor Iván író, esszéista, drámaíró. A nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban  Kőrössi P. József beszélget vele. A beszélgetés 17.45 órakor befejeződik, hogy az érdeklődők átérhessenek Csoma Judit Egy komcsi nyanya vagyok című előadására és az azt követő beszélgetésre, a Holnap után fesztivál keretében.

Sándor Iván (Budapest, 1930. március 11.) József Attila-díjas (1985), Márai Sándor-díjas (2000), Kossuth-díjas (2005) magyar író, kritikus, esszéista. Egyetemi tanulmányait az ELTE BTK, magyar irodalom szakán végezte 1961–1964 között.

1948–1950 között a Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének osztályvezetője volt. Politikai okokból 1950-ben eltávolították, 1952-ben letartóztatták. 1953–tól ír. 1954–1956 között a BME A Jövő Mérnöke című lapjának szerkesztője volt. 1957–1970 között a Film, Színház, Muzsika színházi kritikusa, 1970–1975 között olvasószerkesztője, 1975–1989 között pedig főszerkesztő-helyettese volt. 1989 óta szabadfoglalkozású író. 1990–1993 között az Írószövetség elnökségi tagja. 1992–1997 között a Németh László Társaság elnöke volt.

Műveiben nagy szerepet szám a tudatábrázolásnak: a cselekmény idősíkjának váltogatásával mutat rá, hogy az emberi lélekben milyen változásokat okozott a történelem.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X