Madridban járt a kolozsvári Shoshin színházi egyesület


-A A+

Madridban tartózkodott  a közelmúltban a kolozsvári társulat, a Shoshin nyolctagú különítménye. Az előadóművészek a Body Memory elnevezésű interkulturális projektben vettek részt, egy spanyol és egy olasz csoporttal együtt.

A program ideje alatt 24 színész reflektált a színházon keresztül arra, hogy milyen formákban maradtak meg a történelem, a múltunk eseményei a test és a beszéd szintjén, reakcióinkban, szavainkban, gondolatainkban és mindennapjainkban.

Az erre az eseményre létrehozott alkalmi társulás (Ambrus Laura, Pál Emőke, Zongor Réka, Buchmann Wilhelm, Csepei Zsolt, Deák Zoltán, Pál Attila) Köllő Csongor vezetésével a kiutazást megelőzően egy 30 perces előadást állított össze, amit kutatási, tanulási fázis előzött meg. A madridi intenzív program ideje alatt pedig a három csapat workshopokon, tréningeken, találkozókon, beszélgetéseken vett részt, majd egy közös előadást hoztak létre, melyet április 6-án mutattak be a Residui Teatro bázisán.

A projekt az Erasmus+ támogatásával jött létre.

Az eseménysorozat főszervezője a madridi Residui Teatro volt, partnerek a milánói Regula contra Regulam és a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X