Énekverseny Batizi András emlékére


-A A+

Batizi András reformátor, költő emléke előtt tisztelegtek szombaton a diákok számára megszervezett református énekversenyen Batizon. A rendezvény fővédnöke Pataki Csaba megyei RMDSZ elnök volt.

A 6-12 osztályos diákok számára rendezett vetélkedőn előbb írásbeli felmrőn, majd éneklésben, az énekív dallamív alapján való felismerésben, végül csoporténeklésben zajlott a megmérettetés.

A szombati ünnepség istentisztelettel kezdődött, melyen Jobb Domokos ombodi református lelkész hírdetett igét. „Igaz, hogy van egyfajta versengés, de a lényeg, hogy a munkánk Isten dicsőségére történjék” – fogalmazott a lelkész. 20121103 korusAz istentiszteleten a Szatmári Református Egyházmegye Lelkészkórusa az 1510-ben Batizon született reformátor, Batizi András szerzeményeit adta elő.

A rendezvény fővédnöke, Pataki Csaba szenátorjelölt, megbízott megyei RMDSZ elnök köszöntő beszédében elmondta, a batiziak megmutatták, hogy mindig lehet új dolgokat alkotni.

„Az, hogy Batizi András emléke él, az azt bizonyítja, hogy Szatmár megyében olyan magyar közösség él, amely képes arra, hogy hagyományainkat ápolja. És olyan pásztorok vigyáznak erre a közösségre, akik lehetővé teszik mindezt” – jelentette ki Pataki, hozzátéve, hogy ezután is csak akkor fog megmaradni ez a közösség, ha minden magyar összefog. {loadposition kampany}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X