A Vaknyugattal vendégszerepel a Csíki Játékszín Kolozsváron


-A A+

A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében adja elő a Csíki Játékszín társulata Vaknyugat című produkcióját szombaton, november 17-én. Martin McDonagh groteszk tragikomédiája két idősödő testvér elmérgesedett viszonyáról szól, amelyet a város papja próbál jobbra fordítani.

A Csíki Játékszín 2011 tavaszán mutatta be az ír történeteket nonkonformista módon tálaló drámaíró, McDonagh Vaknyugat című darabját. Bár a szerző ír származású, csak néhány nyarat töltött Írországban, épp ennek a távolságtartásnak tulajdonítja darabjai sikerét. Az ő Írországa egy metaforikus, írói egyéniségén átszűrt birodalom. Szereplői szenvedő, testi-lelki bántalmakat eltűrt emberek, akik jobb életre vágynak, vagy már mindenről lemondtak.vaknyugat2

A tétlenségben megfáradt karakterekben azonban ott dúl a belső feszültség, mely aztán váratlan gyilkosságokban és egyéb közösségen és családon belüli erőszakos tettek formájában lát napvilágot. Mégis mindezek megmutatására McDonagh a komikum eszközeit választja, úgy diagnosztizálja a számunkra is ismerős tünetekkel bíró jelent, hogy kegyetlenül megmosolyogtat. Ábrázolása egyszerre képes elrémíteni és megnevettetni, nyelvezete válogatottan kendőzetlen, kimunkált, komikus és ezt Varró Dániel fordítása maximálisan élvezetessé teszi.vaknyugat1

A Csíkszeredában született előadás torzsalkodó fívéreit Czintos József és Fülöp Zoltán alakítják, a szatmári színpadon együtt eltöltött több mint húsz év, majd hét év szünet után ismét együtt játszanak. A testvéreket kibékíteni akaró papot Veress Albert, a falucska serdülőlányait Kiskamoni-Szalay Lilla alakítja a négyszereplős előadásban, mely erkölcsről, emberi gyarlóságról, indulatról, hitről és túlélésről vall.vaknyugat4

Meg lehet-e javítani az emberi kapcsolatokat odafigyeléssel vagy a jóidulat éppúgy beszárad, mint a pillanatragasztó egyszeri használat után?

A kamaraelőadásra november 17-én, 19 órai kezdettel kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében. Előző nap, 16 órai kezdettel az előadás a nagyváradi IFESZT-en vesz részt.{loadposition 4x4}

MARTIN McDONAGH

VAKNYUGAT

ír történet két részben

fordította: VARRÓ DÁNIEL 

szereplők:

Coleman Connor: CZINTOS JÓZSEF
Valene Connor: FÜLÖP ZOLTÁN
Welsh atya: VERESS ALBERT
Kicsilány: KISKAMONI-SZALAY LILLA

díszlet-jelmeztervező: BORS ESZTER
rendező: PARÁSZKA MIKLÓS

Helyfoglalás a kolozsvári előadásra:  0264-593.468








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X