Közel hét évtizedes a színművészeti oktatás Vásárhelyen


-A A+

Az ötven évvel ezelőtt végzettek köszöntésével, tiszteletbeli szenátustagok avatásával és díjazással, ünnepi műsorral emlékeztek hétfőn a Művészeti Egyetem fennállásának 69. évfordulójára Marosvásárhelyen.

A Stúdió Színházban magyar és román nyelven folyt a megemlékezés egykori és mai diákok, tanárok jelenlétében. A műsor zenei- és táncprodukciókat is magába foglalt.

A megemlékezés csúcspontját az ötven évvel ezelőtt végzettek találkozója jelentette. Kovács Levente rendező, az egyetem volt tanára színpadra szólította azokat a jelenlevő egykori diákokat, akik 1961-ben kezdték meg és 1965-ben fejezték be tanulmányaikat.

Az akkori 14 végzős közül nyolcan voltak jelen: Bányai Irén, Botár Endre, D. Vásárhelyi Katalin, Mihály Pál, Óss Enikő, Stief Magda, Széles Anna és Krausz (Kuti) István. Az egykori előadásokról, szerepekről, rendezőkről esett szó, közös élményekről, a jelenlevők hol könnyeztek, hol nevettek az elhangzottakon.

A közel hét évtizedes fennállása alatt sokat fejlődött az egyetem – hangsúlyozta Dr. Kós Anna docens, aki arra biztatta a diákokat, amire J.K. Rowling, a Harry Potter szerzője is egyik beszédében: kövessék saját vágyaikat, álmaikat, azokat valósítsák meg, és ne a szüleik, tanáraik által megfogalmazott „biztosra” menjenek. Természetesen a szülők és a tanárok tanácsait is meg kell hallgatni – tette hozzá a docens. De törekedni kell a sikerre, hiszen a Művészeti Egyetemen nincs helye a középszerűségnek, ott is a sikert értékelik.

Sorin Crișan rektor köszönetet mondott azoknak, akik a színfalak mögött végzik a munkájukat,  és díjat is átadott két, az adminisztrációban dolgozó munkatársának: Jánosi Mária Magdolna főkönyvelőnek és Bordi Alíz főtitkárnak. Ez alkalommal a szenátusba két tiszteletbeli tagot is beválasztottak: Takács Csabát, a Communitas Alapítvány elnökét és Dan Mașca üzletembert, mindazért a támogatásért, amit az egyetemnek, az ott folyó oktatásnak nyújtottak. 








EZT OLVASTA MÁR?

X