Interkulturális jubileum: Spiró György románul


-A A+

Spiró György Prah című, román nyelvre fordított darabjával indít és zárul az 50 éves marosvásárhelyi román színjátszás alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat.

Szerda délelőtt nyitotta meg rendezvénysorozatát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, amely a román társulat 50-ik évfordulóját ünnepli az interkulturalitás jegyében.

A fesztivál megnyitóján Alina Nelega, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója és Fodor Zénó művészeti tanácsadó beszélt az évforduló jelentőségéről, a színház szerepéről egy közösség életében. Az ünnepi szónokok arra szólították fel a közönséget, hogy ápolják kapcsolataikat a színházzal, aki rég nem volt előadáson, az frissítse fel színházi élményeit, illetve szerezzen újakat.roman szinhaz evfordulo mergnyito nelega fodor ae

A Nemzeti Színház előcsarnokában berendezett színházi kávézóban a magyar és a román társulat művészei, színészek, rendezők, díszlettervezők foglaltak helyet, idősebbek és a fiatalabb generációk képviselői, bár, ahogy az egyik résztvevő fogalmazott, az esemény jelentőségéhez képest „nem elegen".

A rendezvény - Bartha József képzőművész jóvoltából - egy egyedi kiállításnak is helyt adott, amely az elmúlt évtizedek színházi eseményeit idézi fel. Az időalagút installációi különböző előadásokat idéz, nagy rendezők és nagy színészek megvalósításait. A rendezők között szerepel Harag György, illetve Kincses Elemér neve is, hiszen, ahogy ez többször elhangzott, a két társulat, a Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat között összefonódások vannak, folytonos együttműködés jellemzi a két társulat munkáját, színészek, rendezők, dramaturgok, díszlettervezők, szerzők dolgoznak közösen hol a román, hol a magyar csapattal.roman szinhaz evfordulo resztvevok ae

Spiró György Prah című darabját  Fodor Zénó fordította román nyelvre, az előadást, amellyel szerda délután indít a rendezvénysorozat, magyar nyelvű felirattal látták el, a magyar nyelvű produkciók pedig román feliratot kapnak.

Romulus Gugáról, akinek drámáját szerdán este mutatják be a nagyetermben Anca Bradu rendezésében, Laurențiu Blaga írt monográfiát, a kötetet a bemutatót megelőzően mutatják be a színház előcsarnokában.roman szinhaz evfordulo kiallitas ae

Csütörtökön további könyvbemutatók helyszíne lesz a színház, a kisterem előtti térben Roxana Marian és Székely Csaba könyveit ismertetik, illetve darabjait játsszák, 17 és 21 órától.{loadposition 4x4}

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X