Pro Cultura Hungarica díjat kapott a bukaresti operettszínház igazgatója


-A A+

Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át szerdán este Bukarestben Răzvan Ioan Dinca, a főváros operettszínházának igazgatója.

Az elismerést Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete adta át, aki felhívta a figyelmet arra, hogy első alkalommal tüntettek ki román személyiséget a Pro Cultura Hungarica díjjal.

prohungarica

A 38 éves Răzvan Ioan Dinca már tíz évvel ezelőtt színházigazgató volt Buzăuban, a bukaresti Ion Dacian Operettszínház élére 2006-ban nevezték ki. Irányítása alatt jelentős megújulási folyamat kezdődött az intézményben, amely nagy lépésekkel nyitott a musical műfaj felé.

Dinca vezetése alatt a bukaresti színház szoros együttműködést épített ki a Budapesti Operettszínházzal, és számos közös produkciót valósítottak meg. Az egyik ilyen nagyhatású előadás a kétnyelvű Rómeó és Júlia volt. {loadposition szeben}

Dinca az MTI-nek elmondta: nagyon fontosnak és gyümölcsözőnek tartja a Budapesti Operettszínházzal való partneri kapcsolatot, hiszen a bukaresti színház művészei nagyon sokat tanulhattak magyarországi kollégáiktól. Ennek az együttműködésnek is köszönhető, hogy a bukaresti operettszínház az egyik legmegbecsültebb romániai teátrum lett – tette hozzá.

A Pro Cultura Hungarica díj a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgárok részére adományozható.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X