Andrei Marga ragaszkodik a kaloriferhez


-A A+

A Román Kulturális Intézet (ICR) elnöke, Andrei Marga ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy az általa vezetett intézménynek nem csak a szűken vett román kulturális értékek bemutatására kell törekednie külföldön, hanem a különböző román technikai találmányok és innovációk – mint amilyen szerinte a fűtőtest – hírnevének öregbítésére is is.80231530 o

Erről a kolozsvári filozófus, volt külügyminiszter szerdai bukaresti sajtótájékoztatóján beszélt. Marga tagadta, hogy leállította volna az elődje, Horia Roman Patapievici által indított programokat. Hangsúlyozta azonban, hogy az ICR volt vezetősége felelőtlenül költekezett, és ezt mutatják ki a számvevőszéki vizsgálatok is.calorifere

A filozófus azt mondta, nem kívánja kommentálni azt a reakciót, amelyet néhány héttel ezelőtt kiváltott a fűtőtesttel való példálózása. Kijelentette, fenntartja, hogy a román találmányok is a román kultúra részei.

Újabb mémek keringenek

Andrei Marga kaloriferes megjegyzése derültséggel vegyes döbbenetet váltott ki a világháló fórumain. Elképzeléseit nem csupán azért bírálták internetes fórumokon, mert – mint ahogy többen megfogalmazták – „röhejes" és „stupid", hanem azért is, mert a filozófus tájékozatlan. A fűtőtestet ugyanis nem román talmálmány, hanem – a wikipedia szerint – egy Franz San Galli nevű, orosz származású lengyel mérnök találmánya, aki Szentpéterváron élt 1855 és 1857 között.colectia-caloriferul1

A román internetes oldalak ontani kezdték a filozófust és az ötletét kifigurázó képeket, az úgynevezett mémeket. Ezek sorozata azóta újabbakkal egészült ki.instalatorul-de-la-hamangia








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X