Ablak a múltra: 800 éves műemlék Kaplonyban


-A A+

Az 1200-as évekből való, román stílusban készült ablakot találtak a napokban a Nagykároly melletti Kaplonyban, a helyi ferencesek régi kolostorépületének renoválása közben.

Csütörtökön az újságíróknak is bemutatták mennyire hasonlít ez az ablak formájában és méretében egyaránt az ugyancsak azokban az időkben emelt, s csaknem eredeti állapotában megmaradt ákosi kéttornyú, románkori templom ablakaihoz.Kaplony

Az újságírókkal helyszínre érkező szatmári Kiss Imola művészettörténész megerősítette a felújítást végző szakemberek véleményét, vagyis minden jel arra mutat, hogy Kaplonyban és Ákoson egyazon építőmester dolgozott.

Valószínűsíthető, hogy a ferencesek kolostorának első épülete is korábbi, mint eddig tudni vélték.kaplony2

A napjainkra fontos zarándokhellyé vált épület alagsorát a Károlyi grófok nyugvóhelyeként használták később.

A Nemzeti Emlékhelynek nyilvánított kaplonyi kolostor részleges renoválását a magyar külügyminisztérium támogatásával végzik, s a most felújított termekben egyháztörténeti kiállítást és könyvtárat rendeznek be.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X