Megkezdte idei évadát a mikházi Csűrszínház
A vártnál is jobban sikerült Mikházán a Széllyes Sándor Csűrszínház idei, 2015-ös évadnyitója – fogalmazott Szélyes Ferenc, a Csűrszínház Egyesület elnöke.
Május utolsó vasárnapján a szentmisét követően a Szentháromság nevet viselő kórustalállkozóval indította a nyarat a Csűrszínház. A Musica Humana Kórus és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar előadását a vártnál is többen tekintették meg. Ennél is nagyobb volt az érdeklődés a Bekecs Tánegyüttes hétfői előadása iránt. “Csoda történt” – fogalmazott Szélyes Ferenc, aki a maszol.ro-nak elmondta, majdnem 500 gyerek ült a nézőtéren és követte figyelemmel a Benedek Elek meséjéből ihletődött táncszínházi produkciót. A Bekecs Táncegyüttes a június 1-i gyermeknap alkalmából lépett színpadra a nyárádremetei önkormányzat támogatásával. A Hamupipőke című előadásnak Ivácsony László volt a rendező-koreográfusa és minden alkalommal, valahányszor fellépett vele az együttes, nagy sikert aratott. A hétfői rendezvényre a környező településekről érkeztek a gyerekek és igen nagy örömmel fogadták a közismert és közkedvelt mese táncos-zenés változatát.
A Széllyes Sándor Csűrszínházban a legközelebbi rendezvényekre június 26-án kerül sor. A Csűrszínházi Napok néves ismert három napos eseménysorozat képzőművészeti kiállítással kezdődik, a szokásostól eltérően ez alkalommal nem egy alkotó műveit mutatják be, hanem egy válogatást több marosvásárhelyi művész munkájából, két gyűjtő, Salat Csaba és Kisgyörgy Árpád gyűjteményeiből. Ugyanaznap Bogdán Zsolt Ady-estjét láthatja a közönség, majd Tamási Áron: Rendes feltámadás című darabját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában. A három napos rendezvény keretében sor kerül még a Fa-kanál irodalmi gasztroműsorra, László Zsuzsa Cigányhold című előadóestjére, táncházra, népi előadóművészeti vetélkedőre, színpadra lép a Maros Művészegyüttes.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni