Alter-Native: versenyfilmek, találkozók


-A A+

A 20. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a versenyfilmek mellett gazdag programot kínál az érdeklődőknek, koncertek, kiállítások, nagyjátékfilmek várják a látogatókat.kiallitas alternativon megnyito ae 01

Szerdán este Földes László "Hobó" Látja Isten, hogy állok a napon című Pilinszky János-estjével lépett színpadra, majd Kincses Réka Szülőföld, szex és egyéb kellemetlenségek című nagyjátékfilmjét vetítették a nagyteremben. A kisterem a dokumentumfilmeknek adott helyet, nagybritanniai, amerikai, lengyel alkotásoknak.

Csütörtökön a versenyprogrammal indult a nap 14 órától, 19-től pedig Bergendy Péter Vizsga című játékfilmjét vetítették, amit egy rövid beszlgetés követett a filmben szereplő Dimény Áronnal.

A Kultúrpalota képzőművészeti kiállítótermeiben megnyílt a MAGMA Kortárs Közeg és az ARTeast Alapítvány közös tárlata. A megnyitón Bartha József képzőművész, az ARTeast vezetője arról beszélt, hogy az Alter-Native kísérőprogramja minden évben egy kiállítás, amely jellegével, stílusával kötődik a filmhez: installációk, illetve olyan modern alkotások láthatók, amelyek a média világából ihletődtek.kiallitas alternativon ae 01

A kiállítás szervezői nem írták ki, hogy melyik alkotó melyik művészeti társulás tagja, éppen azért, hogy jelezzék az egyformán gondolkodásukat a kortárs művészetekről. A kiállításon Anca Benera & Arnold Estefán, Bartha József, / Bartha Sándor / Cicalley / Csiki Csaba / Csontó Lajos
Dan Perjovschi / Farkas Roland & Miklósi Dénes / Fekete Zsolt / Irsai zsolt / Iuga Laura / Izsák Előd, Kispál Attila / Kispál Ágnes-Evelin / KissPál Szabolcs / Kozma Éva / Kozma Levente / László István/ Matei Bejenaru / Marianne Engel / Martini Yvette / Ursulla Palla / Pacsika Rudolf / N.E.U.R.O. aka Rareş Moldovan Rolf Pilarsky / Shneemeier Andrea / Sebesi Sándor / Simona Homorodean / Sugár János / Surányi Nóra Szabó Péter / Szacsva y Pál / Szigeti Gábor Csongor / Ördög-Gyárfás Ágota / Váncsa Domokos / Vetró Bodoni Barnabás sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi alkotók mutatkoznak be.kiallitas alternativon ae 04

A filmfesztivál hivatalos megnyitójára csütörtökön 21 órakor került sor, a nagyszínpadon Gáspárik Attila, az Alter-Native művészeti igazgatója köszöntötte a teremben ülőket, közöttük a zsűri tagjait.alternative zsuri ae

Arról beszélt, hogy 20 évvel ezelőtt néhány fiatal álmodott egy nagyot, és filmfesztivált szervezett. Ez alatt a húsz év alatt rengeteg örömben volt részük, sok filmes fordult meg Marosvásárhelyen, egyfajta műhelyt sikerült teremteni. Hogy mi a titka annak, hogy húsz év múlva is él, létezik a fesztivál? Talán az, hogy ez egy független rendezvény, a szervezői közül senki nem készít filmet, senki nem akarja saját alkotását promoválni.

Az idén Olaszország a díszvendége a fesztiválnak, így sok olasz verseny- és játékfilm látható. Gáspárik a színpadra szólította Werther Germondari olasz filmrendezőt, vizuális művészt, a zsűri tagját, illetve Durst Györgyöt, az előzsűri tagját is, akik a filmkészítésről, annak múltjáról és jelenéről beszéltek, a műszaki feltételekről, illetve értékelték a marosvásárhelyi filmfesztivált is, amelyet ma már a nemzetközi filmes szakmában is számon tartanak.alternative durstgyorgy gasparik ae

Az idei fesztivál zsűri tagjai: Dimény Áron színész, Mészáros Péter fimrendező, forgatókönyvíró, Ada Solomon producer, a NexT Nemzetközi Filmfesztivál alapítója és igazgatója, Isis Thompson filmrendező, operatőr és Ulricg Gábor animációsfim-rendező, képzőművész.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X