"Lángra lobbant Kolozsvár vonatállomása" (GALÉRIA)


-A A+

Lángra lobbant Kolozsvár vonatállomása szombat este. Igaz, csak fél órára és igencsak művészi körülmények között.

A tűz hangjai címmel szervezett látványos bemutatót a Scena Urbană csoport négy francia művésszel karöltve. Az eset tíz órakor kezdődő esemény alatt szó szerint a tűz hangját hallgathatták meg azok, akik a Bajnokon Ligája döntőjének ellenére mégis ellátogatta az eseményre.

Jóval az esemény kezdete előtt gyülekeztek már az érdeklődők, és igyekeztek helyet találni maguknak a nem mindennapi produkcióra. Amint a pár perces köszöntő beszédek véget értek, és a tűz pislákolni kezdett, a hallgatóság elnémult.

Miközben lassan lángba borult az erre kialakított építmény, a háttérben Patricia Capdevielle és Vania Dombrovszky énekelt, utóbbi csellóval is kísérte az előadást. A tűzzel Denis Tricot és Mathieu Harzo zsonglőrködött. A kisgyerekek egymás kezét fogva bámulták a lángokat, és fel-felkiáltottak, hogy „varázslat”.

A tűz és a háttérben szóló zene tényleg varázslatos élményt nyújtott, mintha egy másik korba repültek volna a résztvevők. A két előadó leginkább franciául énekelt, ezért volt meglepő, amikor a magyar hallgatóság számára ismerős szavak csendültek fel: a „szerelem” és az ”átkozott gyötrelem” került terítékre, kedves akcentussal fűszerezve.

Az előadás végén furcsa hangulat lett úrrá a nézőtéren, hiszen a varázslat véget ért, és mindenki visszazökkent a megszokott kerékvágásba. A Scena Urbană viszont még várja az érdeklődőket hasonló előadásokkal.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X