Nagyon csúnya húzással tartanák Debrecenben a Golgotát


-A A+

Védetté nyilvánítja a magyar kormány Munkácsy Golgotáját, ami azt jelenti, hogy az állam elővásárlási jogot kap a festményre, a képet kivinni sem szabad az országból - közölte a Miniszterelnökség. Az állam megvenné a képet, de eddig nem tudtak megegyezni az árról a magyar származású tulajdonossal, aki viszont bejelentette, elviszi a képet a debreceni múzeumból.

A Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája elindította Munkácsy Mihály Golgota című festményének védési eljárását - írta közleményében a Miniszterelnökség, amely szerint az eljárás során a jelenleg a debreceni Déri Múzeumban őrzött Munkácsy-alkotás ideiglenes védettséget kap. Ez az örökségvédelmi törvény szerint azt jelenti, hogy festmény tulajdonosa nem viheti ki a képet az országból, ha új helyre akarja átszállítani a képet, azt be kell jelentenie és az állam elővásárlási jogot kap.

A védési eljárásban előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg a védés ügyét, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot - tette hozzá a Miniszterelnökség. "A védési eljárással a kormány azt kívánja elérni, hogy nemzeti festészetünk kiemelkedő alkotása magyar érdekkörben maradjon. Az eljárás természetesen nem akadályozza a festmény tulajdonosát abban, hogy a képet értékesítse, a védetté nyilvánításnak ilyen célja nincs" - fogalmaztak.

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő vasárnap közölte, hogy elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden délután a köztévében azt mondta, ha reális áron meg tudnak állapodni Pákh Imrével, továbbra is szeretnék megvenni a képet, mert az a céljuk, hogy a Golgota Magyarországon maradjon. Ha a festményt mégis másnak adná el Pákh Imre a védettség nyomán, akkor sem lehetne kivinni az országból - tette hozzá L. Simon László.








EZT OLVASTA MÁR?

X