Hunyadi Mária és Hunyadi László a Bernády Házban (GALÉRIA)


-A A+

Marosvásárhelyi művészházaspár, Hunyadi Mária és Hunyadi László közös tárlata nyílt meg csütörtök este a Bernády Házban Marosvásárhelyen. 

A kiállítás Hunyadi Mária kerek évfordulós születésnapja tiszteletére jött létre és egyfajta visszatekintést nyújt az utóbbi évtizedek alkotói tevékenységére. Hunyadi László plakettjei, kis szobrai a kiállítás eleganciájához, teljességéhez járulnak hozzá – hangzott el az esti megnyitón.

A tárlatot Borbély László, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke és Nagy Miklós Kund szerkesztő, műfordító nyitotta meg, hangsúlyozva a művészházaspárnak a marosvásárhelyi művelődési életében betöltött szerepét. A felszólalók az esemény jelentőségét is kiemelték, hiszen együtt, egymás mellett láthatjuk a legszebb munkákat, amelyeket Hunyadi Mária készített.

A terem zsúfolásig telt az érdeklődőkkel, volt tanítványokkal, barátokkal, képzőművészekkel, a képzőművészet kedvelőivel. A falakon látható műalkotások – például Via Sophia, Tükörben, Triptichon, Bűvölet, Pásztorok, Alvó múzsák, A tenger ajándékai, Ablak – között a legkorábbi az az 1972-es Kariatidák című munka, amely a szerző egyetem utáni éveiben született. A Kőműves Kelemen című alkotás ma már a múzeum tulajdona.

Hunyadi Mária 1945-ben született Lupényban, 1971-től a marosvásárhelyi Művészeti Líceum tanára nyugdíjazásáig. Számos tehetséges, sikeres képzőművész került ki tanítványai közül. Számos egyéni tárlaton mutatkozott be, a csoportos kiállítások állandó résztvevője, férjével, Hunyadi László szobrászművésszel a marosvásárhelyi művelődési élet egyik meghatározó egyénisége. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X