A  nyári nagyvakáció első napjaiban, ha csak pár órára is, hazaugrott  Olaszországból Nagy Norbert, a kolozsvári zeneakadémián végzett, de pár éve Verdi és Puccini hazájában élő operaénekes, vagy ahogy barátai és tisztelői hívják, a szatmári Pavarotti. A fiatal művészt utóbbi sikeres fellépéseiről, zsúfolt nyári programjáról és terveiről kérdeztük.

Eljutott a híre hozzánk, hogy tucatnyi európai, főleg olaszországi operaház után a fél világot végigénekelte, Dubaiban, Kínában is fellépett. Ez utóbbiról mondjon valamit, hisz nem sok hazai kollegájának adódott meg a lehetőség, hogy Földünk egyik legnagyobb távol-keleti városában, a húszmilliós Kantonban énekeljen Bizet remekművében, a Carmenben.

Már csak azért is nagy várakozással tekintettem az említett fellépésre, mert  Kína – Japánhoz vagy más távol-keleti országokhoz viszonyítva – csak nagyon megkésve tette lehetővé népe számára a nyugati kultúrához való hozzáférést. A  helyszínen a hatás számomra bombasztikus volt. Öt alkalommal léptem fel több ismert énekessel együtt, s a nyolc-tízezer férőhelyes opera mind az öt alkalommal megtelt. Ez egyértelműen bizonyította, milyen hatalmas az érdeklődés a nyugati dalkultúra iránt. Persze a zenekart vezető karmester se akárki volt, hanem a világhírű Daniel Oren. A szimfonikus zenekar első hegedűse pedig egy magyar, aki a plakátról megismert  nevem után „Szép jó estét!”-tel köszönt rám.

A kínai meghívásban közrejátszott az a tény is, hogy már korábban több sikeres fellépése volt: szerepet kapott például Mozart Requiemjében, és hatalmas közönség előtt énekelt a a Puccini Szabadtéri Operafesztiválon.

A Puccini fesztivál már csak azért is nagyon fontos, mert ott sok impresszárió nyüzsög ott a világ minden tájáról, elsősorban azzal a szándékkal, hogy a befutott énekesek mellett az új tehetségeket figyeljék, hogy aztán ennek vagy annak az operaháznak ajánlják. Ám jó tudni, hogy ma már az operaénekeseket sem egy vagy több évadra, sokkal inkább szerepre, vagy éppenséggel előadásra szerződtetik le. Ez már ez egy ilyen világ, mindenki „el kell adja magát”, keresnie kell az alkalmat, hogy valós vagy vélt értéke szerint a legjobban érvényesüljön. Persze a jobb lehetőség akkor köszön rád, ha értéket kínálsz.

Az Ön értékét jelentősen növelte az a tény, hogy időközben elvégzett egy mesterkurzust, amelyet az az Antonella Banaudi vezetett, akinél Pavarotti is tanult. De, ha egy  korábbi beszélgetésünk kapcsán jól emlékszem, az is segítette karrierjét, hogy közben megismerkedett egy másik világhírű olasz énekessel, Andrea Bocellivel, akivel jó időn át együtt dolgozott.

Így van. S miért ne vallanám be, hogy az így szerzett név nyomán számos meghívást kaptam, többek közt abba az ismertebb operaénekesekből álló csapatba, amely ezen a nyáron, a világot behajózva, egy nagy óceánjárón vakációzó gazdagokat szórakoztatja. Persze, nem csak mi kellett volna kellemes órákat vagy perceket szerezzünk a nyolc-tízezer utas közt fellelhető többszáz vájtfülűnek, mert  számos más műfaj képviselteti magát. Az elején úgy volt, hogy belevágok, hisz jól megfizetik, meg úgysem volt még ilyesmiben részem, aztán félreálltam. Úgy döntöttem, hogy a könnyebb szórakozásért mégsem adom fel a komolyabb munkát. Annál is inkább, mert két rangos rendezvény is megkért, hogy működjek velük együtt a nyári szezonban. Az egyik a már említett Puccini Fesztivál, amelyen a Toscában és a Turandotban fogok fellépni – a próbák már e napokban kezdődnek –, a másik a genovai nyári fesztivál, amely ugyancsak kedvemre való szerepekkel kínál.

Az ember ilyenkor csakugyan megfontolja, hogy a pénz vagy a szakmai előrehaladás (ha úgy tetszik: a karrier) fontosabb számára. Azt is mondhatnánk, hogy a rövid- avagy a hosszú távú érdek. Nyilván volt más nyomós érve is, amiért mégsem a felhőtlenebb kikapcsolódást jelentő óceánjárót választotta.

Valóban, s ez még az előbbieknél is fontosabb számomra. Azon tehetséges tanítványaimról van szó, akik felkészítését és továbbképzését vállaltam. Csak egy példa: az egyik diákom bejutott a fiatal operaénekesek  világviszonylatban is igen rangosnak számító massai versenyének döntőjébe. Nagyon fontos, hogy vele és mellette legyek. Nem csak neki, de nekem is, hadd lássa a szakma és a közönség, hogy azt a kitűnő fiatalt én készítettem fel. Az éneklés mellett folytatni szeretném a tanítást. Azt tervezem, hogy külön mesterkurzust szervezek a középkelet-európai, főleg a magyarországi és erdélyi fiatal tehetségek számára, s megpróbálom irányítani őket, hogy ne kallódjanak el, s ne váltsanak szakmát-foglalkozást a konzervatórium elvégzése után. Tudomásom szerint nem kevesen vannak. Az említett nagy olasz operaénekesek mellett nem kis tapasztalatot szereztem ezeknek a kurzusoknak a vezetésében. Sok jó hasonló iskola van a világban, de az olasznál nincs jobb. Én is ezt az utat járom.

Hallom, közben az oly régóta várt CD-je is megjelent, de úgy, hogy textilkereskedő apja is a trombitások közt van!

Jók az értesülései. Talán említettem egyszer, hogy zeneszerető családban nőttem fel, ahol a dal és vele a zenélés úgy hozzátartozott a napi élethez, mint a kenyér. Apám ma is kiválóan trombitál, minek okán az egyik felvételnél besorolták a zenekarba az olasz kollégák. Rengeteg munkába került a CD megjelentetése, amelyen olaszul, spanyolul és angolul énekelek tizenkét, jobbára ismert darabot. Ám nem szeretnék most erről többet beszélni. Majd a lemez nyilvános szatmári bemutatóján, amelyre szeretettel várom!