Napi 300 művész a Segesvári Középkori Fesztiválon
Idén 23. alkalommal szervezi meg a Teatrul Scena Kulturális Egyesület a segesvári polgármesteri hivatal támogatásával a Középkori Fesztivált. A július 23-26. közötti rendezvénysorozat ideje alatt a várban tilos a grillezés, a vattacukor-, vagy szotyola-árusítás, ahogy az alkoholforgalmazás is csak a vendéglőkben engedélyezett.
Az idei fesztiválon a középkori színházat és öt évszázad zenéjét tervezik megeleveníteni a szervezők – számolt be a mai sajtótájékoztatón Liviu Pancu ötletgazda, szervező, a Teatrul Scena Kulturális Egyesület elnöke, aki elmondta azt is, hogy az összköltségvetés 407 ezer lej, amelynek egyharmadát, 130 ezer lejt a segesvári önkormányzat biztosít. A pénzösszeg mellett a városháza díszterme és kisterme is a fesztiválszervezők rendelkezésére áll, ahogy a várban a közterek is.
Az idén változásokra számíthat a közönség, ami a színpadok elhelyezését illeti. A piazetták is különbözőképpen népesülnek be, például a céhek, népi művészek, gyerekfoglalkozások, lovagok, mutatványosok sajátos világukkal töltik be azokat. A fesztivál négy napja alatt három napon kell belépti díjat fizetni, 10 lejes jeggyel mehetnek be a látogatók a várba. Az idén naponta 300 művész szórakoztatja a nézőket, köztük színészek, zenészek, énekesek, mutatványosok, képzőművészek.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni