Magyar versenyző kapta egy kaliforniai fotópályázat nagydíját


-A A+

Kudich Zsolt magyar természetfotós képét nevezte meg 2015 legjobb természetfotójának a világ egyik legnagyobb természettudományi múzeuma, a California Academy of Sciences által szervezett Big Picture elnevezésű pályázat zsűrije.

A neves tudományos intézmény fotópályázatára 69 országból több mint hatezer képet neveztek. A díjazott felvételek bolygónk gazdag és változatos élővilágát mutatják be, arra inspirálva mindannyiunkat, hogy óvjuk a Földet, és törekedjünk környezetünk fenntarthatóságára – olvasható az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben.

A budapesti fotográfus Repülő kócsagok című nagydíjas képe Magyarországon, a gemenci ártéri erdőben készült és egy csapat nagy kócsagot ábrázol. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri elnöke, Suzi Eszterhas méltatásában elmondta, hogy a magyar. A nagydíjon kívül további hat kategóriában osztott ki díjakat a zsűri és külön elismerést kaptak a legjobb ifjú fotósok. A zsűri tagja volt Art Wolfe, a világ egyik legismertebb természetfotósa, Sophie Stafford, a BBC Wildlife nemzetközi képszerkesztője és Kathy Moran, a National Geographic természetfotósa is.

Kudich Zsolt díjnyertes képe a Zsirmon Rékával közösen készített, Duna menti nemzeti parkokat bemutató fotósorozat része. A projektben nyolc európai ország nemzeti parkjainak szakmai segítségével dokumentálják a Duna megmaradt utolsó természetes ártereinek, folyószakaszainak és folyó menti területeinek természeti értékeit.

A második alkalommal megrendezett, tízezer dollár összdíjazású Big Picture természetfotó-pályázat legsikeresebb képeiből július 31-én nyílik kiállítás a San Franciscó-i székhelyű intézményben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X