Játéktér: megjelent a romániai magyar színházi folyóirat


-A A+

A Nagyváradon zajló Interetnikai Színházi Fesztiválon mutatták be az azt a hiánypótló kiadványt, amely a romániai színjátszás magyar nyelvű reflexiója kíván lenni. A színházi szakfolyóirat neve Játéktér, negyedévente fog megjelenni és már az online változata is olvasható a www.jatekter.ro webhelyen.

Sebestyén Rita főszerkesztő azt mondta, hangsúlyozni szeretnék a lap hasábjain az Erdélyre jellemző soknyelvűséget és toleranciát.szerkesztoseg2

A főszerkesztő azt is elárulta, a kiadvány hírére rengetegen jelentkeztek, hogy akár önkéntesen is dolgoznak érte, vele, körülötte, és annyi anyag gyűlt össze, hogy máris meg lehetne jelentetni még két számot. „A lényeg azonban az, hogy megőrizzük ezt a lelkesedést és energiát, mert ennek a lapnak az élete – legalábbis úgy reméljük – hosszútávfutás lesz, maraton", mondta Sebestyén Rita.

Kötő József, aki a színháztörténeti rovat szerkesztője, úgy tervezi, hogy rovata „interaktív játéktér" lesz majd. „Fontos, hogy teret biztosítsunk a fiatal színháztörténészek nemzedéke számára" – érvelt Kötő.onlinebemutat

„Mindig érdekelt a színház személyessége és szenvedélyessége, ez az a művészeti ág, ami nagyon közel áll hozzám az irodalom mellett" – mondta Demény Péter író, aki a tárcák, kritikák, recenziók rovatáért felel. Tervei szerint azzal az attitűddel fog viszonyulni feladatához, ahogy a színház nézőterére szokott beülni, és amelyet tanítványainak is igyekszik átadni: „lehet, hogy a rendező hülye, lehet, hogy a színész hülye, de az is lehet, hogy én vagyok a hülye".

A Játéktér egyébként nem csak az akadémiai szintű szakmai szövegek tárháza lesz, ígérte az esszék és elemzések rovatáért felelős Ungvári-Zrínyi Ildikó, hanem mindenféle beszélgetésé, gondolaté, ami a színházzal kapcsolatban megszületik, a költői szövegektől elkezdve a kocsmai vitákig. Kifejezetten hálásak lesznek - ígérték a szerkesztők -, ha színházak „bombázzák őket" ötletekkel, ha hozzászólnak cikkeikhez a közösségi oldalakon, ha olyan színházközeli szerzők jelentkeznek írásaikkal, akiket még nem sikerült megkeresniük. „Nagy előnye ennek a lapnak, hogy több generációból kerülnek ki a szerzői" – vélte Ungvári-Zrínyi Ildikó.

A Játéktér első, őszi-téli számában többek közt Kelemen Kinga Párhuzamos fesztiválrajzok című hármas interjúját olvashatják három neves romániai színházi fesztivál igazgatójával: Alice Georgescuval, Tompa Gáborral és Bocsárdi Lászlóval, Karácsonyi Zsolt elemzését a három nagysikerű Andrei Serban-rendezésről a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Köllő Kata interjúját Bíró József színművésszel, Kötő József tanulmányát az erdélyi színjátszás Hamlet-értelmezéseiról, és a lap teljes egészében közli Székely Csaba Bányavakság című darabját is, amelyet hétfőn mutattak be átütő sikerrel a fesztivál programjának keretében.

Világzene az IFESZT-en.lemon-bucket November 14-én, szerdán 19 órától az IFESZT keretében a Moszkva Kávézóban koncertezik a Lemon Bucket Orchestra.  “The only Balkan-Klezmer-Gypsy-Party-Punk-Super-Band” – így jellemzi magát a 14 tagból álló, torontói együttes, amely fantasztikus sikernek örvendő nyári látogatása után, egy négyhetes turné erejéig visszatér Romániába. A fönt említett stílusok kavalkádjában szabad, könnyed és játékos előadásmódban szólalnak meg dalaik. Zenéjüknek nem tud ellenállni sem jókedv, sem vidámság, a vér pezsegni kíván, a test pedig táncolni. Ha a csapatnak úgy tartja kedve, gátlástalanul muzsikára fakad bármely kopott utcasarkon, vagy akár egy zsúfolt repülőgépen. Jegyeket a helyszínen lehet vásárolni 15 lejért.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X