Megnyitotta kapuit a debreceni Campus Fesztivál


-A A+

Megnyitotta kapuit a debreceni Nagyerdőben a Campus Fesztivál szerdán. A nulladik napon még nem üzemel minden programhelyszín, de a zenei felhozatal máris rendkívül erős: búcsúzik Debrecentől a Heaven Street Seven, "hazalátogat" Szabó Balázs, és nagy koncertet ad a Vad Fruttik - közölte a nyitás után az MTI-vel a fesztivál sajtófőnöke.

Bakó Csaba elmondta: az Artisjus-díjas kelet-magyarországi rendezvény a legszínvonalasabb fesztiválhelyszínnel büszkélkedhet hazánkban, ahol tavaly már több mint hetvenezren buliztak. A húszhektáros terület infrastrukturálisan jól felszerelt, a mosdók, sétáló utak és szökőkutak mellett a fesztiválozókat szolgálja a stadion látványos épülete, benne a több mint ezer négyzetméteres buli arénával.

A kulturális programok centruma a fesztivál emblémájaként is ismert, frissen felújított 101 éves víztorony, ahol az izgalmas koncertek, éjszakai filmvetítés mellett a Dumaszínház humoristái is szórakoztatják majd a közönséget - sorolta.

A látogatók által 2014-ben a legnépszerűbb debreceni rendezvénnyé választott Campus Fesztiválon szerda délután a Debreceni Egyetem (DE) fizikusai és kémikusai látványos kísérletekkel, füstoszlopokkal, folyékony nitrogénnel már az első pillanatban lenyűgözték a fesztiválozókat, ízelítőt adva abból a kavalkádból, amely a Campus ideje alatt vár mindenkire.

Több mint négyszáz zenei és kulturális, szabadidős és ismeretterjesztő program 25 helyszínen mintegy 1000 fellépővel és közreműködővel - summázta az idei Campust Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató, akinek előrejelzése szerint - látva a jegyértékesítés eredményeit - idén az is elképzelhető, hogy ki kell tenniük a fesztivál kapujára a megtelt táblát.

Az idei Campus ráadásul abban is különleges lesz, hogy a Loki (DVSC-TEVA) a lett Skonto Riga futballcsapatát július 23-án, a fesztivál idején fogadja a stadionban. Ezzel a könnyűzenei fesztiválokon szokatlan, Magyarországon sosem látott rendezvénykombináció alakul ki a Nagyerdőben.

A nemzetközi sztárok – Caro Emerald, Enter Shikari, Wilkinson, Modestep – mellett nagyszabású koncertet ad Ákos, a Tankcsapda, Rúzsa Magdi, a Quimby, valamint Debrecenbe érkezik Majka és Curtis, a Wellhello, a Halott Pénz, a Road, az Ossian és a Brains is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X