Compact, Kiscsillag és Balkan Fanatik is fellép a Csíkszeredai Városnapokon


-A A+

Három színpadon és a felújított köztereken négy napig ünnepelhetik a csíki lakók és a környékbeliek Csíkszereda városként való említésének évfordulóját. A 2015-ös Csíkszeredai Városnapok kulcsszava a szervezői szándék szerint: ünnep.

„Városünnep” - talán ezzel a szóval lehetne a leginkább jellemezni a 2015-ös Csíkszeredai Városnapokat a szervezőcsapat szerint. Mint azt a csíkszeredai városházán tartott sajtótájékoztatón összefoglalták, az idei évben a szervezők „a város szebbik arcának bemutatását, az értékek, ünnepek és büszkeségek kiemelését” tűzték ki célul.

Július 30-án, csütörtökön a helybeli és környező önkormányzatok labdarugótornájával indul az eseménysorozat. Ezt követően két kiállítás megnyitójára kerül sor a Mikó-várban: Kelemen Albert Megrajzolt Csíkszereda című kiállítása, valamint A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyen kiállítás lesz megtekinthető a Csíki Székely Múzeumban.

19.00 órától a már megszokott helyszínen, a Szent Ágoston-templomban csendül fel a Csíki Kamarazenekar városnapi ünnepi hangversenye. A napot a Csíki Játékszín színészeinek előadása, a Kakuk Marci zárja a Mikó-vári színpadon, 21.00 órától.

Pénteken, a Városnapok második napján már szemelgetni lehet a kézművesek termékeiből. A délutáni órákban, 16.30-kor kerül sor a városnapok megnyitójára és az ünnepélyes zászlófelvonásra, ahol bemutatkozik a város fúvószenekara, a Siculum Band is.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is lesz Orpheusz-sátor, ahol, kiegészülve az Erdély-Caféval, gasztronómiai és kulturális programok várják az érdeklődőket. A Mikó-vár színpadán aznap este a 25 éves Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesé a főszerep, a közönség A sóvidéki kalapács című produkciót láthatja a táncosoktól. 22.00 órától a sepsiszentgyörgyi sZempöl Offchestra lép színpadra.

A szervezők idén sem feledkeztek meg a helyi zenekarokról és előadókról – a részvételre hetekkel korábban széleskörű jelentkezési felhívással adtak egyeztetési lehetőséget. A Majláth Gusztáv Károly téren felállított Origo-színpadon három napon keresztül tehát a helyi bandák szolgáltatják a programot a szórakozni vágyóknak. A koncerthelyszínként berendezett Szabadság téren, a nagyszínpadon a Role, a Pankastic, a Kistehén, valamint a Compact Disco szórakoztatja a zenekedvelőket.

Augusztus 1-jén Pityókafesztivál

Szombaton a Központi parkban ünnepli 15. kiadását a Pityókafesztivál, a környék legkedveltebb főzőversenye, kulináris csúcseseménye. A fesztivál szabályzata, a jelentkezési űrlap és bővebb információ a város honlapján található.

Délelőtt a Mikó-várban mutatják be Tuzson János szobrát, kora délután pedig a Pörgettyű Játszóház közös foglalkozásra hívja a gyerekeket. A Vár téren 18.00 órától kutyabemutatóra kerül sor. 20.00 órától opera- és operettgálát hallgathatnak az érdekélődők, az estét a Jazzybirds koncertje zárja. A nagyszínpadon a gyergyói Bagossy Brothers Company, a magyarországi Kiscsillag és a bukaresti Compact zenekar felel a hangulatért.

Augusztus 2-án, vasárnap sporteseményekkel folytatódik az ünnepségsorozat, hiszen a tavalyi sikernek köszönhetően idén is megszervezik a hagyományteremtő céllal létrehozott Városnapi Amatőr Úszóversenyt. Ugyancsak az előző évek hagyományának megfelelően, reggel 9.00 órától startol a Tusnád Ásványvíz Székely Maraton.

Az úszóverseny és a maraton szabályzata, a jelentkezési űrlap megtekinthető város honlapján. Szintén a délelőtti órákban kerül sor a Majláth Gusztáv Károly téren a Zumba- és Kangoo-bemutatóra. A Mikó-várban egész nap a DOB-BAN ritmusfesztivál várja a zenekedvelőket.

A városnapok utolsó napján a marosvásárhelyi Defender zenekar, valamint Magyarországról Szabó Balázs Bandája és a Balkan Fanatik állnak a nagyszínpadra. A rendezvénysorozatot tűzijáték zárja.








EZT OLVASTA MÁR?

X