Kocsonya Mihály házassága a nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál programján


-A A+

A Kocsonya Mihály házassága című előadással folytatódik augusztus 2-án, vasárnap 21 órától a Várszínházban az idén negyedik alkalommal megszervezett Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál.

A Budaörsi Latinovits Színház három jeles színészének (főszerepben a rendező, Hajdu István – Steve, továbbá Magyar Attila és Borbély Sándor) előadásában három férfi mesél a szerelem megvalósulásának földi kötelékéről, a házasságról. Egy házasság, melynek részesei lehetünk annak születésétől egészen a haláláig. S a néző sem ül tétlenül: éljenzi az ifjú párt és tanúskodik a válóperen, s csodálattal adózik a kreativitás és humor megannyi megcsillanásának. Mert ha Magyar Attila és Hajdu István van a színpadon, akkor a darab végére az oldalát fogja a kedves néző a sok nevetéstől.

Kocsonya Mihályné, (született: Rozekker Csokréta) azzal vádolja Kocsonya Mihályt, hogy előre megfontolt szándékkal el akarta tenni őt láb alól. K. Mihály tagadja az ellene felhozott vádakat. Az ügyvédek egymásnak feszülnek. A bizonyítékok előkerülnek. A bíróság dönt.

A Kocsonya Mihály házassága című előadásra a belépőjegy ára 15 lej. Jegyeket a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD), az RMDSZ nagyváradi központi irodájában (a Fekete Sas-palotában), valamint Margitta, Érmihályfalva, Élesd és Nagyszalonta körzeti RMDSZ-székházakban lehet vásárolni.

A Bihar megyei RMDSZ, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a nyíregyházi Mandala Dalszínház közös szervezésében létrejött Nyári Színházi Fesztivál további előadásai: Félrelépni tilos (vígjáték két felvonásban), Légy jó mindhalálig (musical két felvonásban), Mágnás Miska (operett), A csúnya lány (operett).








EZT OLVASTA MÁR?

X