Kultivál: a Kárpát-medence fiatal művészei Kolozsváron randiznak


-A A+

Mindenkinek szól, aki „ki szeretne nézni a dobozból”: vallják a Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál szervezői. A Kultivál egy vándorfesztivál, amely másodszor jön Kolozsvárra, és Erdély mellett a Vajdaságból, Muravidékről, Felvidékről, valamint az anyaországból gyűjt össze fiatal művészeket, hogy ízelítőt nyújtsanak saját régiójuk sajátosságaiból.

„Nagyon fontos, hogy mindenki beszéljen arról, miként éli meg magyarságát, magyar identitását a saját szülőföldjén” – mondta az egyik szervező, Tamás Csilla a Györkös Mányi Albert Emlékházban tartott sajtótájékoztatón.

Ízek és művészetek a Bánffy-palota udvarán

Augusztus 14-16 között a fiatal művészek – festők, fotósok, színészek, zenészek – lakják majd be a Bánffy-palota udvarát. A színielőadások, zenei- és táncprodukciók mellett a fesztiválon bemutatkoznak a résztvevő régiók hagyományaikkal, értékeikkel, illetve közéleti személyiségeikkel, íróikkal is beszélgetni lehet majd. A teljes program elérhető itt, a belépés ingyenes. A találkozó legtöbb programpontot felölelő, szombati napján a 15 fős csapatoknak régiónként el kell készíteniük speciális ízesítésű bográcsosukat, amelyet bárki megkóstólhat majd a látogatók közül.

Egymásnak játszottak

A Kultivál „őse” 1996-ban indult, és a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok címet viselte. A minden évben augusztus 20-a tiszteletére életre hívott rendezvénysorozat célja az volt, hogy a magyarországi közönségnek bemutassa a hagyományos kultúra értékeit. Sajnos az anyaországiak nem mutattak túl sok érdeklődést a rendezvények iránt, a határokon kívülről érkezettek jobbára egymásnak játszottak, így 2004-ben vándorfesztivállá alakultak át a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok. Minden évben más régió ad otthont a kulturális napoknak, azzal a céllal, hogy az adott magyar közösségek kapjanak képet a kisebbségi magyarság többi közösségének kulturális teljesítményéről.

Pénz híján Kárpátalja nem lesz jelen

2004-ben Komáromban, 2005-ben Szabadkán, 2006-ban Lendván, 2007-ben Kolozsváron, 2008-ban Beregszászban, 2009-ben pedig Galántán valósult meg a rendezvénysorozat. 2010-ben a válság szele ezt a rendezvényt is elsöpörte: támogatás híján elmaradt. Idén azonban új lendülettel, új névvel támad fel hamvaiból, és remélhetőleg hosszú életű lesz, noha a sajtótájékoztatón kiderült, a szervezőknek idén is anyagi gondokkal kellett szembenézniük: az egyik főtámogató az utolsó pillanatban visszalépett, így a tervezett 25 fős csoportok helyett csak régiónként 15 személyt tudnak fogadni, Kárpátaljáról pedig egyáltalán nem tud eljönni a csoport, az útköltség támogatásának hiányában.

A Kultivál  szervezője a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal, lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. A fesztivál fővédnöke Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért felelős államtitkára. Védnökei: Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X