Kortárs brit és magyar dráma pénteken az IFESZT-en


-A A+

A Csíki Játékszín vendégszereplésével és kortárs darab felolvasásával folytatódik pénteken az Interetnikai Színházi Fesztivál, illetve a házigazda Szigligeti Társulat is bemutatkozik a fesztiválon a Jelenetek egy kivégzésből című előadással. A csíkszeredai színház társulata Martin McDonagh Vaknyugat című drámájával érkezik Nagyváradra, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színművészei pedig Garaczi László Plazma 2, avagy az ovibrader című darabját olvassák fel a Moszkva Kávézóban.

VAKNYUGAT – 16 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadi stúdiójábanvaknyugat2

Mitől és hogyan mérgesedhet el két testvér viszonya az idősödés küszöbén? Nem tudjuk a választ, noha láttunk már ilyet. Mit tegyen a kisváros papja, aki már őszintén szenved a testvérek torzsalkodása miatt? Nem tudjuk a választ, pedig hallottunk már ilyet. McDonagh groteszk tragikomédiája egyszerre képes megnevettetni és elrémíteni.

JELENETEK EGY KIVÉGZÉSBŐL – 19 órától a Szigligeti Színházbanjelenetek521

„Az állam műalkotásokat rendel. Mekkora szabadsága van ebben az esetben a művésznek? Viszonyulhat-e kritikusan a hatalomhoz, amikor azt kérik tőle, hogy dicsőítse, ünnepelje azt? Lehet-e úgy ábrázolni egy jelentős tengeri csatát, amely „megmentette" Európát, mint egy közönséges mészárlást? A megrendelés nem csak a témát határozza meg, egy adott látásmódot is a művészre kényszerít? Csak a tudását, vagy a lelkiismeretét is megvásárolják?" - mondja Theodor Cristian Popescu rendező.

PLAZMA 2, AVAGY AZ OVIBRADER – 22 órától a Moszkva KávézóbanPlazma-0824

A szerző nem a múltat idézi fel, hanem egy gyerek jövőjét vetíti előre. Egy gyerekét, aki már hat évesen képtelen kimondani, hogy "szeretlek". Petya anyja – tipikus aggódó szülő, aki épphogy meg nem fojtja szeretetével fiát – terapeutához cipeli a gyereket, aki hipnózis segítségével kicibálja a Problémás Gyerekből az emlékeit, hogy megtalálják az okokat. A felszínre törő problémák elbúrjánzanak és szép lassan a múlt képkockái után a gyerek jövője elevenedik meg. Csupán pár snittben. Honnan indulnak a problémák és milyen életfázisokban jelentkeznek? Hogyan lesz a Problémás Gyerekből Problémás Felnőtt?{loadposition inter}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X