Kiválóság díjjal tünteti ki Harsányi Attilát Arad város önkormányzata


-A A+

Kiválóság díjjal tünteti ki Arad városának önkormányzata Harsányi Attila magyarországi színművészt, aki az elmúlt nyolc évben közel harminc szakmai díjat nyert az Aradi Kamaraszínházzal.

A színház pénteki közleménye szerint az aradi városnapok keretében tartandó ünnepi önkormányzati ülésen adják át az elismerést. A Pro Urbe és a Kiválóság díjakat olyan személyiségek vehetik át, akik öregbítették a város hírnevét és a város szolgálatában állnak. 

A Miskolci Nemzeti Színház színésze tagja az Aradi Kamaraszínháznak 2007-es alapítása óta. Olyan ismert alakítások fűződnek a nevéhez, mint a 2008-ban bemutatott, máig műsoron levő Rudolf Hess tízparancsolata, vagy a tavaly bemutatott Sex, drugs, gods and rock’n’roll.

A díjra a magyarországi művészt Bognár Levente, Arad alpolgármestere és az önkormányzat kulturális szakbizottsága terjesztette fel. Az indoklás szerint „Harsányi Attilának köszönhetően Arad ismertté és elismertté vált a romániai és a nemzetközi színházi életben”, emellett úgy értékelik, hogy a színész jelentős helyet foglal el a kortárs színházművészetben.  

Harsányi Attila 2007 óta közel harminc szakmai díjat és elismerést nyert az Aradi Kamaraszínházzal, az erdélyi várost egyebek mellett Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Szerbiában és Spanyolországban képviselte. Ő az egyetlen magyarországi színész, akinek a neve márványcsillagba van vésve a kelet-romániai Bákó város központjában, ahol több díjat nyert a helyi monodráma fesztiválon. 

Az Aradi Kamaraszínház erdélyi tagjai közül Éder Enikő színművész és Tapasztó Ernő rendező, intézményalapító vehette át a díjat a korábbi években.








EZT OLVASTA MÁR?

X