Ady Endre szellemisége ma is fáklyaként világít


-A A+

A kellemes őszi időnek is köszönhető, hogy szombaton ezúttal is sokan elzarándokoltak Érmindszentre, Ady Endre szülőházához. Az EMKE, a nagykárolyi és a tasnádi RMDSZ szervezte megemlékezés a költő és verseinek számos szerelmesét ide csalta az egész Kárpát-medencéből, többek között Pozsonyból, Kassáról, Debrecenből, Budapestről, Kolozsvárról.

Muzsnay Árpád főszervező nem győzte sorolni a messziről jött csoportokat és neves személyeket. Az ünnepség Csűri István királyhágómelléki református püspök igehirdetésével kezdődött a templomban, majd  az Ady-szobornál folytatódott. hunor-ady2

Az emlékhely hivatalos gazdája, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Liviu Marta már az üdvözletében fontos bejelentést tett: a nyíregyházi múzeummal közösen nyert uniós pályázat nyomán a jövő évben százezer eurós költséggel felújítják az egész Ady-portát. Pontosabban renoválják mind a zsúpfedeles szülőházat, mind pedig az Ady-múzeumként szolgáló kúriát, kiegészítésként pedig jól felszerelt mellékhelyiségek épülnek hozzá. Ugyanakkor parkosítják az egész kertet, kívül pedig megfelelő autóparkolókat hoznak létre. 

Ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Ady költészetének időszerűségéről, egyben elévülhetetlenségéről beszélt, kiemelve, hogy a költő hajóján minden magyarnak ott kell lennie, és ennek a hajónak a biztos jövő felé kell száguldania, amire csak a  csoportérdekeken való felülemelkedés, a teljes nemzeti összefogás lehet a garancia.csoport

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke Ady megkerülhetetlenségét emelte ki, Magdó János kolozsvári magyar főkonzul Ady szülőföldszeretetének példáját hangsúlyozta: „Mert igazából mindig szülőföldünkön vagyunk otthon, ott találjuk meg a nyugalmat és a lelki békességet”.haz

Pataki Csaba szenátorjelölt, a Szatmár megyei RMDSZ megbízott elnöke Ady kapcsán úgy vélte: „Akkor lesz irodalmunk, művészetünk, társadalmi életünk még igazabb, ha még jobban felkeltjük az erdélyi magyar hagyományokat.”

Sok szép szavalat hangzott el, gyermekektől és felnőttektől egyaránt, miként az ünnepség szép színfoltja volt az is, hogy Érkávás román polgármestere, Roca Marius olyan veretes üdvözletet mondott magyar nyelven, hogy Muzsnay Árpád már-már a magyarok melletti választási beszédnek nevezte.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X