Letakarták Munkácsy festményét a debreceni Déri Múzeumban


-A A+

Letakarták Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déri Múzeumban hétfőn, a tulajdonos Pákh Imre ugyanis megtiltotta a kép további nyilvános bemutatását.

A festmény védetté nyilvánítása folyamatban van, elviteléhez a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának engedélye szükséges, az intézet azonban azt közölte a múzeummal, hogy augusztus 31-ig nem születik döntés az ügyben. A tulajdonos ezért a mű letakarása mellett döntött, amit a múzeum tiszteletben tart.

Munkácsy Mihály egyik főművét fémkeretre feszített, bordó, légáteresztő függönnyel takarták el, amely biztosítja a műalkotás számára a természetes szellőzést - közölte a múzeum.

Pákh Imre a napokban közölte az MTI-vel: a jegybank képviselői "hónapok óta semminemű együttműködést nem tanúsítanak" a műalkotás megvásárlásával kapcsolatban, így elszállíttatja a Golgotát a Déri Múzeumból. Ha megváltozik az ügyben az MNB véleménye, továbbra is áll rendelkezésükre - tette hozzá ekkor a műgyűjtő.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a jegybank nem szakította meg a Munkácsy Mihály Golgota című képének megvásárlására irányuló tárgyalásokat, a rá vonatkozó szabályok azonban nem teszik lehetővé 6 millió dollárnál (1,6 milliárd forint) magasabb vételár kifizetését.

Az MNB a jogszabályi lehetőségek figyelembe vételével jár el a Golgota megvásárlásánál - hangsúlyozta a jegybank, hozzátéve: a tárgyalást - ügyvédjén keresztül elküldött levelében - a festmény tulajdonosa, Pákh Imre zárta le.

Munkácsy Mihály Golgota című képét a jegybank Értéktár Programjának keretein belül szeretné megvásárolni. A műkincsvásárlásra vonatkozó kereteket és lehetőségeket az MNB esetében jogszabályok határozzák meg, a jegybank e normák szerint eljárva határozta meg a nyilvánosság előtt is ismert 6 millió dolláros vételárat. Az MNB a tárgyalásokon világossá tette, hogy ez a legmagasabb kifizethető vételár, amely magasabb, mint a Munkácsy-trilógia másik darabjáért, a Krisztus Pilátus előtt című képért kifizetett összeg.

Pákh Imre ügyvédje augusztus 27-én levelet juttatott el Gerhardt Ferenc MNB-alelnök, az Értéktár Program vezetője részére, amelyben közölte: figyelemmel arra, hogy a jegybank igazgatóságától kapott mandátum nem teszi lehetővé az eddig ajánlott 6 millió dollárnál nagyobb vételár megfizetését, Pákh Imre ezen az áron nem kívánja a képet értékesíteni, ezért a tárgyalást lezártnak tekintik - közölte az MNB.

Mint hangsúlyozzák, a levélből kiderül, hogy - a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben - a jegybank nem szakította meg a tárgyalásokat, csupán egyértelművé tette, hogy a rá vonatkozó szabályok nem teszik lehetővé a magasabb vételár kifizetését és ezt Pákh Imre ügyvédje is tudomásul vette.

A jegybank az Értéktár Program elindításakor rögzítette, hogy az MNB társadalmi felelősségvállalásával összhangban elkötelezett a nemzeti értékmegőrzés és értékteremtés iránt, így a Munkácsy-trilógia egyben tartása az MNB részéről nem tekinthető "egyszerű üzleti kérdésnek", ezért bízik abban, hogy a tárgyalások megszakítása nem jelenti Pákh Imre részéről a korábban hangoztatott elkötelezettségének és elveinek a feladását - áll a Magyar Nemzeti Bank közleményében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X