Vidéken vendégszerepel a Csíki Játékszín


-A A+

A Csíki Játékszín a 2012/2013-as évadban is bérletes előadásokkal jelentkezik vidéken. Gyergyócsomafalván és Gyergyóremetén november 24-én és 25-én játssza a Búzakalász című előadást 19 órától a helyi kultúrotthonokban.

A bérlet három előadásra érvényes, aminek változatlan az ára, felnőtteknek 35 lejbe, diákoknak és nyugdíjasoknak 21 lejbe kerül.

A kiszállást Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatja, a ,,Színház a Székelyföldnek" című program keretén belül.

buzakalasz2

Búzakalász

Móricz kevésbé közismert darabja egy vidéki kisváros polgármesterének életébe nyújt bepillantást. Magánember és politikus egyetlen, eseménydús napját tárja elénk az író. Az egész város megbolydul, hiszen nemcsak az angol kölcsön fölött kell döntésnek születnie, hanem az épülő új híd körül is bonyodalmak támadnak.

Móricz Zsigmond: BÚZAKALÁSZ - színmű két részben

Dr. Árva Kiss Endre: KOSZTÁNDI ZSOLT, Márta, felesége: KISS BORA, Papa: LŐRINCZ ANDRÁS ERNŐ, Mama: MÁRDIROSZ ÁGNES, Marika, Endre húga: KISS ANDREA, Bartay: VASS CSABA, Szobalány: FEKETE BERNADETTA, Tiba Pista: BENDE SÁNDOR, Báró: KERESZTES SZABOLCS, Báróné: KISKAMONI-SZALAY LILLA, Főjegyző: FÜLÖP ZOLTÁN, Hurkásné: MÁRTON NOÉMI ESZTER/ ZSIGMOND ÉVA BEÁTA, Vasutas: GIACOMELLO ROBERTO, Közjegyző: BILIBÓK ATTILA, Badacsi: PAP TIBOR. Zenészek: BERZE ALBERT, CSÁSZÁR BÁLINT, KOZMA SZILÁRD, MÁRTON LEVENTE, TÓDOR IMRE BOTOND. Dramaturg: BUDAHÁZI ATTILA, Díszlet-jelmeztervező: KELEMEN KATA, Rendező: PARÁSZKA MIKLÓS.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X