Tizenkét erdélyi városban vetítenek magyar filmeket a 15. Filmtettfeszten


-A A+

Immár tizenkét városban zajlik  október elején a 15. Erdélyi Magyar Filmszemle, amely a legújabb magyar filmeket kívánja megismertetni az erdélyi közönséggel - közölték pénteken a szervezők.

Az erdélyi magyar filmszemle helyszíneit évről évre bővítették, 2013-ban hét város adott otthont a vetítéseknek, tavaly pedig már tíz városban voltak láthatók a magyar alkotások.

Továbbra is Kolozsvár a fő helyszín, emellett Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon is megtekinthetik az érdeklődők a műsorra tűzött legfrissebb magyar filmeket szeptember 30. és október 4. között.

A most nyilvánosságra hozott program szerint összesen kilenc nagyjátékfilmmel, több mint negyven rövidfilmmel, hat dokumentumfilmmel, és gyerekeknek szóló vetítésekkel várják a szervezők a közönséget. Bekerült a válogatásba egyebek mellett a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját 2014-ben elnyerő Fehér isten című film, amelyet Mundruczó Kornél rendezett, Ujj Mészáros Károly több filmfesztivált megjárt Liza, a rókatündér című alkotása, valamint Árpa Attila Argo 2-je.

A fesztivál az idén is várja a mozikba a legkisebbeket, ezúttal két felejthetetlen Dargay Attila-filmmel, a Lúdas Matyival és a Szaffival, valamint a Mancs című családi kalandfilmmel, Pejó Róbert alkotásával. A hétvégi délelőttök gyerekfoglalkozásokkal egészülnek ki Nagyváradon és Csíkszeredában. Székelyudvarhelyen lesz autós mozi, illetve több városban szerveznek találkozót a meghívott alkotókkal.

A 2001-ben alapított Filmtettfeszt szervezői általában olyan filmeket tűznek műsorra, amelyek Romániában nem kerülnek moziforgalmazásba, emellett bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot biztosítanak az erdélyi filmesek alkotásainak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X