Szatmáron egésznapos rendezvénnyel ünneplik a Magyar Dráma Napját


-A A+

Hétfőn, szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napja alkalmából, a SzatmárON kezdeményezés keretében egésznapos rendezvénysorozatot szervez a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Délelőtt a helyi magyar középiskolákban láthatják a diákok a Csongor & Tünde (osztálytermi előadás Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című drámai költeménye alapján, rendező: Kányádi Szilárd) című előadást három alkalommal.

A Magyar Dráma Napja délutáni eseményei közül érdemes kiemelni a 15 órától kezdődő filmvetítést, amelynek a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Háza kisterme ad otthont. Itt ingyenesen tekinthető meg a Móricz Zsigmond Sári bíró című színpadi művéből készült, 1979-es előadást, amelynek rendezője Kovács Ádám volt. Az éppen 36 éve, 1979. szeptember 21-én bemutatott előadás színháztörténeti kontextusát Csirák Csaba helytörténész, színháztörténész ismerteti a kedves közönséggel.

Este 6-tól az épen készülő Hatházi András: Manka című előadás főpróbáját tekintheti meg a közönség. Színpadi nézőtérrel játszott előadás lévén a helyek száma korlátozott, így érdemes időben érkezni. A főpróbát követően beszélgetésre kerül sor a Manka alkotóival a darabról és a próbafolyamatról. (Felkért hozzászólók: Jánk Károly költő, magyar irodalomtanár, Dr. Végh Balázs Béla egyetemi docens, irodalomtörténész, Kereskényi Sándor irodalomtörténész. Moderátor: Márk-Nagy Ágota rendező)

A rendezvény részletes programja:

09:00 - Csongor & Tünde (osztálytermi előadás Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című drámai költeménye alapján), rendező: Kányádi Szilárd - Kölcsey Ferenc Főgimnázium

11:00 - Csongor & Tünde (osztálytermi előadás Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című drámai költeménye alapján), rendező: Kányádi Szilárd - Hám János Római Katolikus Iskolaközpont

13:00 - Csongor & Tünde (osztálytermi előadás Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című drámai költeménye alapján), rendező: Kányádi Szilárd - Szatmárnémeti Református Gimnázium

15:00 - Vetítés a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében - Móricz Zsigmond: Sári bíró (1979.), rendező: Kovács Ádám - az előadás színháztörténeti kontextusát Csirák Csaba helytörténész, színháztörténész ismerteti

18:00 - Hatházi András: Manka - nyilvános főpróba (Szakszervezetek Művelődési Háza, Szatmárnémeti, nagyszínpad, színpadi nézőtér – Az előadás jellege miatt a késve érkezőket nem tudják beengedni!)

20:00 - beszélgetés a Manka alkotóival a darabról és a próbafolyamatról. (Felkért hozzászólók: Jánk Károly költő, magyar irodalomtanár, Dr. Végh Balázs Béla egyetemi docens, irodalomtörténész, Kereskényi Sándor irodalomtörténész. Moderátor: Márk-Nagy Ágota rendező).








EZT OLVASTA MÁR?

X