Szórványturnéra indul a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programjának részeként szeptember 30-án szokásos évi szórványturnéjára indul a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, és egybeköti körútját az egyik legfontosabb rendezvényével, a Hagyaték Mezőségi Népzene- és Néptánctalálkozóval. Az összetartozás, az identitástudat megerősítése Székelyföldön is fontos, de leginkább olyan vidékeken van szükség rá, ahol a magyarság szórványban él.
Az Összetartozunk közösségépítő szórványprogram egyik célja segíteni a szórványban élő magyarságot népi hagyományai megőrzésében, felkutatásában, felelevenítésében, és ezáltal a nemzeti identitása megőrzésében és megerősítésében.
Az 1990-től Csíkszeredában hivatásos együttesként működő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 1995-ben szórványmissziót vállalt, arra törekszik, hogy évente legalább egyszer előadásával eljusson olyan szórványtelepülésekre, ahová ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el hivatásos együttesek, ahol a magyarságnak a szórványsors jutott osztályrészül a történelmi viszontagságok következtében. Bebizonyosodott, hogy a magyar kultúra, nyelv és hagyomány ezeken a vidékeken határozottabban igényli a segítséget és a törődést értékeinek megőrzése érdekében.
Az idei turné során Somkeréken, Besztercén, Bálványosváralján és Magyardécsében láthatja a közönség a Hargita együttes előadását.
A szórványturné programja:
– Szeptember 30-án, szerdán 19 órától a Magyaroké című előadás a somkeréki kultúrotthonban. Az előadásra autóbusz indul 17 óra 30 perckor a vicei katolikus templom előtti térről, és 18 óra 30 perckor a bethleni református templom melletti parkolóból.
– Október 1-jén, csütörtökön 18 órától a Magyaroké című előadás a Besztercei Szakszervezetek Művelődési Házában.
– Október 2-án, pénteken 19 óra 30 perctől a Magyaroké című előadás a bálványosváraljai kultúrotthon. Az előadásra autóbusz indul 18 óra 30 perckor a dési kispark parkolójából.
– Október 3-án, szombaton egész napos program Magyardécsében a XX. Hagyaték Mezőségi Népzene- és Néptánctalálkozón.
Kedvezményes jegyek elővételben Besztercén az RMDSZ irodában, Bethlenben az EMNT irodában, Désen a városi könyvtárban vásárolhatók. A turné támogatói: Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Nemzeti Kulturális Alap.
- 36218 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 36220 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 36220 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 36222 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 36223 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 36223 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni