ZS-kategória – önfeledt zsidózás revüvel Kolozsváron


-A A+

A Határtalan Kolozsvár címmel első alkalommal megszervezett zsidó kulturális fesztivál keretében szombaton, október 10-én este 8 órától a Gólem Színház és a Dumaszínház ZS-kategória című koprodukciója vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiójában. A zenés, táncos revübetétekkel tarkított kabaré szövegét többek között olyan kortárs írók jegyzik, mint Dragomán György, Székely Csaba vagy Szálinger Balázs.

„Gondolkozott-e már azon, hogy ha bármit megkérdezhetne a zsidóktól (vagy a zsidókról), akkor mi lenne az? A magyar közélet és az internet leggyakoribb kérdései kerültek a legkóserebb kortárs magyar írók kezébe, hogy alkossanak nagyot. Miért szeretik a zsidók annyira a pénzt? Mikor akarják a zsidók átvenni a hatalmat a világ fölött? Hány millió zsidó él Magyarországon és mennyire veszélyesek az ország biztonságára?” – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak majd szórakoztató választ az előadás nézői.

„10 éve beszélek, mesélek a zsidókról, de ilyen jó hangulatban még sosem nevettem ki magam. Ha a közönség csak fele annyira fogja élvezni, mint mi, akkor nyert ügyünk van! Garantálhatom, hogy az előadás után mindenki egy kicsit zsidó akar majd lenni, még akkor is, ha már az!“ – nyilatkozta Borgula András, az előadás rendezője. Az előadást játsszák: Bán Bálint, Gergely Katalin, Huzella Júlia, Janklovics Péter, Kálid Artúr, Kerekes Viktória; írták: Dragomán György, Litkai Gergely, Lombos El Marci, Szabó Borbála, Szálinger Balázs, Székely Csaba, Vinnai András. Dramaturg: Németh Virág, díszlet: Borgula András, jelmez: Juristovszky Sosa, koreográfus: Kelemen Katalin, zenei vezető: Lombos El Marci, hangszerelés, stúdiómunkák: Juhász Attila, produkciós vezető: Marcsa Barbara, rendezőasszisztens: Kern Dóra, rendező: Borgula András.

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznapokon 10-14 óra között, valamint előadások előtt másfél órával, tel.: 0264-431986), valamint a www.biletmaster.ro oldalon. 








EZT OLVASTA MÁR?

X