Kiválóság-díjat kapott a szatmárnémeti Harag György Társulat


-A A+

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Az elveszett levél című előadását vasárnap este láthatta először a budapesti közönség, a Nemzeti Színházban. Az előadás a Nemzeti határon túli produkciókat felvonultató programjának keretében kapott meghívást a magyar fővárosba, de szerepelt a Transilvanum Alapítvány első alkalommal megrendezett Erdélyi Művészek Hete rendezvénysorozatának programjában is.

Az előadást követő zártkörű fogadáson a társulatot az Erdélyi Közösségi Élet Kiválósága-díjjal tüntették ki a Transilvanum Alapítvány képviselői. A vendéglátó intézmény nevében a Harag György Társulatot és az alapítvány tagjait Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója köszöntötte. A díjat, a szatmári társulat nevében Bessenyei Gedő István társulatigazgató vette át.

Az I. L. Caragiale közismert vígjátékából, Az elveszett levélből Sorin Militaru által rendezett előadást, amely az elmúlt évad legnépszerűbb produkciójának számított Szatmárnémetiben és Nagybányán egyaránt, Budapesten is kiemelkedő sikerrel mutatta be a társulat. A budapesti vendégjátékot követően az előadást az idei évadban Debrecenben, Nagyváradon és Nagykárolyban is játszani fogja a társulat.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X