A budapesti Nézőművészeti Kft. vendégszerepel Gyergyószentmiklóson


-A A+

Gyergyószentmiklóson október 26. és 28. között hat alkalommal tekinthető meg Scherer Péter rendezésében a budapesti Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület előadása, A gyáva című produkció. Az előadás a Figura A te színházad programjának keretén belül kerül bemutatásra két gyergyószentmiklósi iskolában (a Batthyány Ignác Technikai Kollégiumban és a Salamon Ernő Gimnáziumban), valamint a színház stúdiótermében. A vendégjáték-sorozat Hargita Megye Tanácsának támogatásával jön létre.

A gyáva szövegkönyve a kábítószer-függőségükről valló emberek személyes dokumentumai, valamint az alkotók írásai alapján készült.

„Egy fiatal fiú mesél a gondolatairól, érzéseiről, a családjával lévő ellentmondásos kapcsolatáról, és arról, hogyan kezdett drogozni, s milyen kínlódások árán sikerült leszoknia. És egy apa, aki mindezt végignézi, hallgatja és éli. Zavarba ejtően személyes párbeszédek és belső monológok, humoros és keserű helyzetek az élet rendhagyó sorsfordulatai közé ékelve. Hol csúszhatnak el a szándékok? Miért választjuk a „könnyebb” utat, ha úgy érezzük, az életünk zsákutcába ért?

Szándékunk szerint, hátborzongatóan őszinte színpadi létezéssel kívánjuk egy kábítószer-függőségtől megszabadult fiatal világát bemutatni. Reményeink szerint, a diákközönség számára, az előadásban játszó színészek közvetlensége és az előadás személyes hangvétele egy, a megszokottnál jóval nyitottabb és őszintébb párbeszédet generálhat erről a súlyos társadalmi problémáról" – írják az alkotók az előadásról.

A produkció elnyerte a 2011-es évi, VI. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíját és a 2012-es ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé legjobb ifjúsági előadásnak járó Üveghegy-díját.

Az előadás 14 éven aluliak számára nem ajánlott!

Szereplők: Kovács Krisztián, Scherer Péter

Alkotók: Kovács Krisztián, Scherer Péter, Gyulay Eszter, Surányi Judit

Rendező: Scherer Péter

A produkció a Figura stúdiótermében október 26-án, hétfőn este 7 órától tekinthető meg, jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak kedvezményesen 10 lej.

5 fős csoport esetén a jegyek ára kedvezményesen 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Csoportkezdvezmény csak az elővételben megváltott jegyekre érvényes. Információk és helyfoglalás a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X