A csejdi tábor alkotásaiból nyílt kiállítás Marosvásárhelyen


-A A+

Bíró Jenő csejdi református lelkipásztor négy évvel ezelőtt olyan fiatal képzőművészeket hívott meg a faluba, akik még egyetemisták a képzőművészetin, vagy nemrég végeztek. A friss, pályakezdő alkotóknak nyújtott lehetőséget, hogy egy hetet töltsenek a Marosvásárhelyhez közeli, ám mégis félreeső településen.

A negyedik táboron is túl, az idei nyári „termést” tekinthetik meg az érdeklődők a Bolyai téri unitárius egyház tanácstermében. A kedd esti megnyitón Bíró Jenő elmondta, hogy 2009-ben Csejden létrehoztak egy egyesületet Pro Csejd néven, azt követően született az alkotótábor ötlete. Lőrinczi Izabella, aki a marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákja volt, majd az egyetemen is képzőművészeti szakon tanult, meghívta osztálytársait, barátait, akik nem csak festettek, rajzoltak, de a csejdi gyerekekkel is foglalkoztak a tábor ideje alatt. „Megmutattuk, hogy az eldugott faluban is lehet és érdemes értéket teremteni” – fogalmazott a református lelkipásztor, aki felidézte az idén elhunyt Szabó Zoltán Judóka képzőművész, muzeológus emlékét is, aki a tábor támogatója, a fiatal művészek irányítója volt.

A kiállításon, amely két hétig látogatható, Fábián Emőke, Hadnagy Kinga Henriette, Kutasi Imola, Szabó Csongor, Szabó Anna-Mária, Szász Borbála, Péter Félix és Lőrinczi Izabella munkái láthatók.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X