Medgyesen emlékeztek meg a Magyar Szórvány Napjáról és a Magyar Nyelv Napjáról


-A A+

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szeben megyei szervezete és a Medgyesi Magyar Demokrata Ifjúsági Szövetség 2015. november 13-án, 18:00 órától, a Magyar Szórvány Napja és a Magyar Nyelv Napja alkalmából ünnepséget szervezett Medgyesen, a Millenium-Házban. Az ünnepségen fellépett Ferencz Orsolya énekművész Operett és Magyar Népdalok című műsorával.

A minden évben hagyományosan országos szinten megrendezett Szórvány Nap mellett, idén Románia által is elfogadott Magyar Nyelv Napján, november 13-án a medgyesi közösség is együtt ünnepelte magyar összetartozását.

A hagyományteremtő rendezvényen Szeben megye egyetlen önálló magyar nyelvű, Bárthoy István Általános Iskola, diákja Bisericaru András szavalatai emelték az esemény színvonalát. A jelenlévők Tóth Elemér: Vers az anyanyelvről, valamint Bódás János: Valahol ki van jelölve helyed… című versét, valamint Varga Emese, a Petőfi Sándor medgyesi ösztöndíjasa előadásában Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke című versét hallgatták meg.

„A magyar nyelv anyanyelvünk: elválaszthatatlan és nélkülözhetetlen része mindennapjainknak. Magyarul közöljük mondandónkat, magyarul értjük meg egymást, életünkben először magyarul szólalunk meg, magyarul kérünk, magyarul örülünk, magyarul szomorkodunk. Édesanyánk magyar nyelven tanít minket, magyarul tanulunk az iskolában. A magyar nyelv biztos tudásának birtokában sajátítjuk el az idegen nyelveket.”- hangzott el Balázs Botond, Medgyesi MADISZ elnökének köszöntőjében. Anyanyelvünk használata a mindennapjainkban nem hangsúlyozható eléggé, hiszen nemzeti összetartozásunk és magyarságtudatunk megőrzésének és erősítésének alapköve.

Ferencz Orsolya, a Petőfi Sándor Program segesvári ösztöndíjasa előadása során a közönség bepillantást nyerhetett az operett világába, a Csárdáskirálynő, Marica grófnő, a Tatárjárás fülbemászó dalain keresztül. „Kálmán Imre, az operett irodalom egyik legnagyobb mestere volt. Úgy tartják számon, mint a bécsi operett új életre kelését, méghozzá magyaros dallamokkal. A csárdás, a palotás meghódította a világot.” Ferencz Orsolya nagyszerű előadásában mindezt megélhette a helyi közönség.

„Egy nemzet létezésének egyik nélkülözhetetlen alapköve az anyanyelv. Szórványban nagy erőfeszítéseket teszünk ennek megtartásában, használatát a mindennapokban fontosnak tartjuk és minden, amit teszünk, az anyanyelv körül forog. Szerintem egy lépésnek nevezhetjük a kulturális autonómia megélésében, biztosításában.”- nyilatkozta Balázs Botond az ünnepséggel kapcsolatban.
A műsor után a szervezők szeretetvendégséggel fogadtak minden résztvevőt, egy újabb alkalmat teremtve arra, hogy a magyar öntudatuk és összetartozásuk megerősödjön.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X