A Gundel Művészeti Díj életműdíját Koncz Zsuzsának adták


-A A+

Koncz Zsuzsa énekesnő vehette az életműdíjat, de a színház- és filmművészet, a tánc, a zene, és a képzőművészet kategóriájában is elismeréseket adtak át pályájuk elején álló fiataloknak a Gundel Művészeti Díj hétfő esti budapesti díjátadó gáláján.

Koncz Zsuzsa Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas énekesnőnek az életműdíjat Tarlós István, Budapest főpolgármestere nyújtotta át. Tarlós István ünnepi beszédében felidézte, hogy Koncz Zsuzsa első lemezfelvételre, a Gézengúzra 1962-ben került sor, első önálló kislemeze 1966-ban, első önálló albuma, a Volt egyszer egy lány 1969-ben jelent meg, majd 1970-ben adták ki az Illés együttessel közösen a Szerelem című lemezt. Harmadik nagylemeze, az 1971-ben megjelent Kisvirág az egyik legnagyobb példányszámban kelt el - hívta fel a figyelmet a főpolgármester. 

Tarlós István hangsúlyozta: Koncz Zsuzsa dalai nemcsak a könnyűzenére voltak hatással, hanem a napi gondolkodásra és érzésvilágra is. Életben tartották a szabadság eszményét a Kádár-korszakban, amelyet kulturálisan és politikailag is alapvetően befolyásoltak. "Ennek a legendás világnak a képviselői, az Illés, a Metro és az Omega kezdetektől együtt zenéltek Koncz Zsuzsával, akinek hangja és személyisége nélkül másképp alakult volna ennek a zenei korszaknak a művészete" - hangsúlyozta a főpolgármester.

A Gundel Művészeti Díjak odaítéléséről Szinetár Miklós rendező elnökletével hat különböző szakmai kuratórium döntött. A Nők Lapja Sztár-lett elnevezésű kategória díját Balsai Móni Jászai Mari-díjas színész vehette át, a táncművészet kategóriában az 1997-ben született Kele Kristóf néptáncos, míg komolyzene kategóriában az 1992-ben született Kruppa Bálint hegedűművész kapta az elismerést. A színház-és filmművészet kategória díjazottja Gasztonyi Kálmán forgatókönyvíró lett, a képzőművészeti kategóriában pedig az 1993-ban született Kocsis Ágnes festőművész bizonyult a legjobbnak. Az első alkalommal odaítélt gasztronómiai díjat Endrédi Zoltán séf kapta. 

A Gundel Művészeti Díjat a Gundel Étterem vezetősége alapította az ezredforduló tavaszán. Az először 2001-ben átadott elismerést 2011-ben átalakították: a díjat - az életműdíj és a Sztár-lett elnevezésű kategória kivételével - csak pályakezdés előtt álló fiataloknak ítélik oda. A Gundel Művészeti Díj célja, hogy a művészeti felsőoktatási intézmények jelöltjei közül kikerülő díjazottak minél több lehetőséget kapjanak karrierjük elindításához.








EZT OLVASTA MÁR?

X