Új székházba költözik a szentgyörgyi román színház


-A A+

Jövő héten új székházba költözik a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház.

A román társulat vezetősége közleményben tájékoztatott arról, hogy napokon belül átköltöznek az idén felújított és korszerűsített Művész mozi épületébe. Ebben az ingatlanban a színházi előadóterem mellett még két mozitermet is berendeznek, amelyet majd korszerű 3D-s filmvetítésre alkalmas berendezésekkel is felszerelnek.

Az Andrei Mureșanu Színháznak szánt moduláris előadótermet, próbatermet és irodahelyiségeket tartalmazó székházat ajándékként értékeli a román társulat, amelynek közleménye szerint ez az ajándék az önkormányzat részéről egy olyan ünnepi dátumhoz – december 1-hez – köthető, amely fontos a román közösség számára.

Az 1987-ben alapított Andrei Mureșanu társulat az elmúlt évtizedekben egy épületen osztozott a Tamási Áron Színházzal, de ez nehézséget okozott mindkét társulat számára. A sepsiszentgyörgyi Művész mozit 1968-ban építették, de a forradalom után leálltak a filmvetítések, és egy brassói vállalkozó diszkót működtetett benne.

Az ingatlant 2012-ben megkapta az önkormányzat, amely hosszas pereskedés után kilakoltatta a bérlőt. A mozi épületének korszerűsítése másfél éve kezdődött, a költségeket helyi és állami költségvetésből fedezik. 








EZT OLVASTA MÁR?

X