November végi előadások a Figuránál: Kés a tyúkban, De mi lett a nővel?


-A A+

Mozgalmas hónapot zár a gyergyószentmiklósi Figura; a különböző vendégjátékok mellett számos saját előadás is a játékrend részét képezte. A hónap utolsó produkciói a Kés a tyúkban és a De mi lett a nővel? című előadások.

DAVID HARROWER: KÉS A TYÚKBAN

November 28-án, szombat este 7 órától az idei évadban először tekinthető meg Barabás Árpád rendezésében David Harrower darabja, a Kés a tyúkban.

David Harrower, kortárs skót drámaíró darabjának helyszíne egy Isten háta mögötti falu, tele babonás, tudatlan földművesekkel. Mint minden zárt közösségben, leginkább itt is az a mérvadó, amit a falu mond. A falu pedig fojton beszél és kibeszél. Ebben a világban a műveletlenség erénnyé kovácsolódik, az asszonyi alázat és engedelmesség pedig pont olyan törvény, mint a földművelés valamennyi szabálya.

Csikós William – akiről az a hír járja, hogy a lovaknak él – felesége is elbír annyit, mint egy férfi. Egy nap kénytelen több zsák őröltetni való búzát vinni a faluból kirekesztett, kiátkozott molnárhoz, Gilbert Hornhoz. A molnárban van valami ördögi, ugyanakkor vonzó: ír, olvas és gondolkodik, bár a fiatal nő úgy tudja, ez Isten akarata ellen van. A rövidesen kialakuló szerelmi háromszögről hamar kiderül: pusztulást hoz. Eközben pedig a fő kérdés már rég nem a szerelem, hanem az, hogy milyen tétje, jelentése van a szavaknak, merünk-e hinni, tapasztalni és ki tudunk-e lépni földhözragadt mivoltunkból, vagy engedelmes jószág módjára hagyjuk magunkat betörni?

Máthé Annamária, a produkció női szereplője, az idei Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján az Emberi Erőforrások Minisztériumának Teplánszky-díját hozhatta haza az előadásban nyújtott alakításáért.

CSEHOV-KISS CSABA: DE MI LETT A NŐVEL?

November 29-én, vasárnap este 7 órától a hónap utolsó előadásaként tekinthető meg a Figuránál Albu István rendezésében a De mi let a nővel? című produkció.

Kiss Csaba drámájának alapját nyolc Csehov-novella képezi, melyek precíz dramaturgiai érzékkel formálva, izgalmas keretbe helyezve válnak egyetlen szöveggé. A groteszk humorral és számtalan komikus helyzettel átszőtt történet műfaja: férfimese. Három vándorszínész elbeszélései fonódnak össze, s adnak hozzá újabb és újabb darabokat egy titokzatos nőalak, Irina Bikulina kirakósjátékszerű arcképéhez.

Leányszöktetés és romantikus szerelem, feslettség és sírig tartó hűség – megannyi ellentmondásos szín festi e képzelt nőalak portréját, ám a kérdés – hogy mi is lett a nővel? – mindvégig nyitva marad.

A jegyek ára mindkét előadásra 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. 5 fős csoport esetén a jegyek ára kedvezményesen 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Csoportkezdvezmény csak az elővételben megváltott jegyekre érvényes.

Jegyek válthatók munkanapokon 10 és 16 óra közt a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt a helyszínen.

Telefonos helyfoglalás munkanapokon 10 és 16 óra közt a 0752-227-011-estelefonszámon.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X