Szigorúan fognak ügyelni a rendre Sepsiszentgyörgyön december elsején


-A A+

Szigorú hatósági fellépéssel válaszolnak Sepsiszentgyörgyön a Románia nemzeti ünnepét megzavaró rendbontókkal szemben. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester közleményben szólítja fel a szervezőket, hogy, ha a december 1-i felvonulás alatt rendbontás történik, azonnal meg kell szakítaniuk a rendezvényt, amíg a rendbontókat eltávolítják.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró emlékeztet arra, hogy az elmúlt években Románia nemzeti ünnepét kívülállók zavarták meg, rendbontások történtek és sértő kijelentések hangoztak el a magyarságra nézve. Emiatt idén előzetesen tájékoztatták és felkérték az illetékes állami szerveket, hogy idén nagyobb szigorúsággal lépjenek fel a rendbontókkal, a társadalmi és interetnikus békét veszélyeztetőkkel szemben.

„A helyi románság iránti tiszteletből engedélyeztük a december elseji felvonulást, ugyanakkor a hatályos törvénykezésnek megfelelően olyan feltételek mellett adtuk ki az engedélyt, hogy amennyiben a felvonulás ideje alatt rendbontás történik, a szervezőknek azonnal meg kell szakítaniuk a rendezvényt, amíg a rendbontókat eltávolítják”, írja közleményében Antal Árpád.

Hozzáteszi: örül annak, hogy kérésüknek megfelelően Kovászna Megye Prefektusi Hivatala közleményben határolódott el mindenféle szélsőséges és nacionalista megnyilvánulástól, hasonlóképpen ugyanezt várják el a többi szervezőtől és résztvevőtől is.

A Kovászna megyei prefektúra tájékoztatása szerint megtesznek minden lépést, hogy december 1-i rendezvényeknek ünnepi hangulata legyen, ezért szigorúan büntetnek minden nacionalista, szélsőséges cselekedetet. A kormányhivatal közleménye is arra mutat rá, hogy a hatósági szigorra azért van szükség, mert az elmúlt években, Románia nemzeti ünnepén Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is rendszeresek voltak nacionalista, szélsőséges incidensek.

Ismét felvonul az Új Jobboldal

Mint ismert az elmúlt években több alkalommal is felvonult Sepsiszentgyörgyön a Noua Dreaptă – Új Jobboldal nevű magyarellenes szervezet, amelynek tagjai többek között „kifele a magyarokkal az országból” rigmusokat kiabáltak. 2013-ban előfordult, hogy csendőrkordonnal kellett elválasztani az ÚJ Jobboldal tagjait és a velük szemben felvonuló Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szimpatizánsait. Az idén párttá alakult Új Jobboldal ismét a háromszéki megyeszékhelyre hívja szimpatizánsait, hogy a helybéli románokkal együtt vonuljanak fel.

Ugyanakkor tavaly Kézdivásárhely főterén több ház homlokzatán is gyászlobogók jelentek meg december elsején. A zászlókra piros-fehér-zöld szalagot tűztek a kezdeményezők, így üzenve, hogy a magyarság számára nem ünnep ez a nap.

Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi elnöke feljelentette az Új Jobboldalt a sepsiszentgyörgyi magyarellenes gyűlöletkeltésük miatt és kivizsgálást kért a kézdivásárhelyi gyászlobogók ügyében is, de az ügyészség mind a két ügyet lezárta, mert arra a következtetésre jutottak, hogy nem bizonyítható a bűncselekmény.








EZT OLVASTA MÁR?

X