Hatvan műtárgy kerül árverésre Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Karácsony előtti műtárgy aukciót szerveznek Sepsiszentgyörgyön. A Képzőművészek Szövetségének Sepsiszentgyörgyi Fiókja harmadszor szervez képzőművészeti aukciót. Az eddigi árveréseken, alkalmanként több mint ötven műtárgy került kalapács alá. A Lábas Házban csütörtökön este 7 órától árverésre kerül 44 kortárs és 16 klasszikus alkotás, tájékoztatta a maszol.ro-t Damokos Csaba képzőművész, a szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke.

Damokos azt is elmondta, tavaly két aukciót szerveztek, tavasszal és télen, de kiderült, hogy Sepsiszentgyörgy egy évben csak egy árverést „bír meg". Kell egy év, míg elegendő alkotás összegyűl a képzőművészektől, és a potenciális vásárlók is évente csak egyszer tudnak pénzt áldozni műtárgy-vásárlásra. Damokos Csaba szerint az árverés iránt egyre nagyobb az érdeklődés művészek és a vásárlók részéről.20121128 Kovacs-Zsolt mutargy-aukcio-archivumbol

Elsősorban székelyföldi kortárs képzőművészek művei vásárolhatók majd meg, olajfestmények, akvarellek, különböző technikával készült grafikák, fényképek és kisplasztikák. A kortárs művészek mellett a klasszikusok, többek között Baász Imre, Plugor Sándor műveire is lehet licitálni. A szövetség célja, hogy ezekkel az aukciókkal megalapozzák a háromszéki műkereskedelmet. Az árverés ugyanakkor társadalmi esemény, a város művelődési életének színfoltja lehet. Az aukciót azért időzítik a karácsony előtti periódusra, hogy ajándék-vásárlásra is jó alkalom lehessen.

Az érdeklődők az elmúlt napokban megtekinthették az alkotásokat a helyszínen vagy igényelhettek digitális katalógust, amely tartalmazza az árverésre bocsájtott művek bemutatását, és azok kikiáltási árát is. A csütörtöki árverést hagyományos módon tartják, a kikiáltási árat megkapják az alkotók, ami ezen felül befolyik, azon osztoznak a szervezők és az alkotók. Az aukciót Mátray László sepsiszentgyörgyi színművész vezeti le.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X