Európa Kulturális Fővárosa: az előválogatás megismétlését kéri öt város


-A A+

Az Európa Kulturális Fővárosa cím pályázati előválogatásának megismétlését kéri a kulturális minisztériumtól a küzdelemben alulmaradt öt város: Marosvásárhely, Craiova, Brassó, Brăila és Iaşi.

Közös pénteki közleményük szerint az „elődöntő” eredménye a pályázatokat elbíráló zsűri két tagjának összeférhetetlensége miatt megkérdőjelezhető. Raluca Velisar és Valentina Iancu ugyanis olyan intézmények munkatársai, amelyek a címre pályázó Bukarest pályázatában is jelen vannak.

Mint ismert, az egy hete tartott előválogatás után Bukarest, Nagybánya, Kolozsvár és Temesvár maradt versenyben a 14 pályázóból a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címért. Az öt város közleménye emlékeztet: a két zsűritag szavazatai az összes szavazat 16 százalékát jelentik, ami elegendő arra, hogy a főváros pályázatát tisztességtelen módon előnybe juttassa a többi városéval szemben.

Az aláírók szerint a kulturális minisztérium a zsűri tagjai kiválogatásakor az Európai Bizottság egyetlen kritériumát sem tartotta be. Ezért kérik a két, összeférhetetlenséggel gyanúsítható zsűritag lecserélését, és az előválogatás megismétlését.








EZT OLVASTA MÁR?

X