Szilveszter és újévi tánckavalkád az Erdélyi Magyar Televízióban


-A A+

Ez év végén is fergeteges szilveszteri műsorral köszönti az új évet az Erdélyi Magyar Televízió, illetve az új esztendő első napjaiban is izgalmas programot kínál a nézőknek, hiszen január elsején, másodikán és harmadikán három különböző kultúrát képviselő táncelőadást tűztek műsorra: a Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál három teljes előadását elevenítik fel.

A december 31-én, este 9 órától kezdődő Próbatételek szilveszterében közel négy órán át gondoskodnak arról, hogy a nézők sok-sok nevetéssel, nagyon jó zenével és nagyszerű meghívottak társaságában búcsúztassák 2015-öt, illetve lépjenek át 2016-ba.

Suba Zsuzsi és Barabási Tivadar műsorvezetők vendégei ismert színészek, politikusok, sportolók, újságírók lesznek, akiket különböző izgalmas, sok-sok humorral fűszerezett próbák elé fognak állítani. Gecse Ramóna, Biluska Annamária, Galló Ernő színművészek, Csóti Emese, Tánczos Barna, Borbély László, Frunda György politikusok, Nagy Hunor, Sebestyén Szabolcs, Szép Zoltán sportolók, illetve Kádár-Dombi Katalin, Balázs Hunor és Keresztesi Dávid televíziós, rádiós személyiségek lesznek azok, akiknek igen változatos próbákat kell majd kiállniuk.

A műsorban kiderítik, hogyan alakítaná a Casablanca híres zárójelenetét Borbély László és Gecse Ramóna, és azt is láthatják a nézők, hogy ki hajlítja meg a vasat: a sokszoros testépítő bajnok Nagy Hunor, vagy a kerékpáros Sebestyén Szabolcs, netán a sítájfutó Szép Zoltán?

Letesztelik, mennyire fontosak a részletek Frunda György számára, mennyire spontán szakács a Főnix konyha séfje, Balázs Hunor, és hogyan támogatja a nők közéleti jelenlétét Tánczos Barna? Ki a nagyobb dumás, a Paprika Rádió műsorvezetője, Keresztesi Dávid vagy az ETV híradós szerkesztő-műsorvezetője, Kádár-Dombi Katalin? – Csupán néhány a próbatételek sorából, amelyek a szilveszteri maratont fogják gazdagítani.

A zene sem marad ki ebből: Dancs Annamari, Kovács Dalma, Bokor Barna, Szabó Előd és Vizi Imre hozzák a legnagyobb slágereket. Őket azok a zenészek kísérik, akiket az ETV nézői az Erdély Broadway című produkcióból már ismerhetnek a nézők: Kovács Norbert, Orosz-Pál Jocó, Szász Csaba, Ovidiu „Chico” Cristian és Gyergyai Szabolcs adják majd a talpalávalót.

A Próbatételek szilveszterében tehát minden benne van, ami a jó hangulathoz kell: zene, humor, sok-sok nevetés és játék. A műsort január 1-jén délután 3 órától ismét műsorra tűzi az ETV, január 2-án és 3-án pedig a nap folyamán kisebb részleteket elevenítenek fel a közel négy órás produkcióból.

A világ a tánc színeiben

2016 első napjaiban a tánc világába hívják az Erdélyi Magyar Televízió nézőit: január 1-én, 2-án és 3-án este 9 órától három különböző kultúrát képviselő táncelőadást tekinthetnek meg, hiszen a Steps Egyesület és a Kolozsvári Magyar Opera együttműködésében sorra került Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál három teljes előadását sugározzák.

Január 1-jén a francia Pyramid Társulat Ballet Bar című produkcióját láthatják. Az előadás cselekménye egy New York-i jazz klubban zajlik, zenéje több stílus egyvelegét képezi. Élettel, hummorral teli, látványos előadással köszöntik az új évet.

Január 2-án a tánclépések a keleti kultúra irányába vezetnek. A Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál színpadáról a Different Loneliness című produkciót mutatják be a nézőknek. Ennek keretén belül 15 kínai táncos és 9 közép-mongóliai művész tánc és zene közötti párbeszéde elevenedik meg. A mongol zene különleges kifejezőerővel bír, ez lelki szemeink előtt kelti életre Mongólia rétekkel tarkított vidékeit.

A január 3-ai előadás, a Correr o fado Portugália kulturális örökségét eleveníti fel. Daniel Cardoso rendezésében a Quorum Ballet Társulat felfedező útra hívja a nézőt Portugália művészetének, történelmének és kultúrájának megismerésére. Az előadás hangulatát a nagy multú fado dalok és azok szövegei határozzák meg, amelyek különféle szerelmi történeteket villantanak fel. A díszlet is a jellegzetes portugál építészetet, művészetet tükrözi. Az előadás legfőbb eleme, szimbóluma a víz, amely egyrészt a fado dalok érzelmi töltetének átélése során ejtett könnycseppeket, másrészt pedig a Portugáliát körülvevő óceánt jelképezi.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X