Orosz politikusok és jogvédők bírálják a Mein Kamp - Kritikai kiadását


-A A+

Orosz politikusok és jogvédők bírálták a Mein Kamp - Kritikai kiadását, amelyet pénteken mutattak be a müncheni Kortárs Történelmi Intézetben (IfZ).

Az IfZ által négyezer példányban megjelentetett, 3500 kritikai jegyzettel kiegészített, 1950 oldalas kötet Adolf Hitler náci diktátor hírhedt művét dolgozza fel, amely a második világháború vége óta először lát napvilágot Németországban. A Mein Kampf először 1925-ben jelent meg, nyolc évvel Hitler hatalomra jutása előtt.

A náci Németország bukása után a szövetségesek a könyv szerzői jogait Bajorországnak adták át - amely nem élt a kiadás lehetőségével, a német hatóságok sem engedélyezték eddig a könyv újranyomását. A jogszabályok értelmében azonban 70 év után lejárnak a szerzői jogok, így januártól a kiadók szabadon felhasználhatják az eredeti szöveget, amely önállóan, kommentárok nélkül viszont továbbra sem jelenhet meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nemzeti szocializmus alapművének tekintett, szélsőséges nézetekkel teletűzdelt írás egy történelmi és irodalmi magyarázatot is kap, vagyis egy az egyben vélhetően alkalmas a szélsőséges nézetek terjesztésére.

A második világháborúban 27 millió halottjával az egykori Szovjetunió szenvedte el a legnagyobb veszteséget, így érthető az oroszok ellenérzése a könyv újrakiadása miatt. Oroszországban törvény tiltja a szélsőséges anyagok terjesztését, ezek közé tartoznak az olyan történelmi náci írások is, mint a Mein Kampf.

„A németek helyében ezt még egyszer átgondolnám” - mondta Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke az Interfax orosz hírügynökségnek a könyv megjelenése előtt. Szerinte nincs is szükség egy új kiadásra. Konsztantyin Dolgov, az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottja a Twitter közösségi oldalon a Mein Kampf újbóli kiadására reagálva azt írta, hogy „különös módja ez a neonácizmus folyamatos európai térnyerése elleni harcnak”. Irina Jarovaja parlamenti képviselő, az állami duma biztonsági bizottságának elnöke szerint a Mein Kampf mostani kiadása „a fasizmus újraéledésének baljós jele” a világon.








EZT OLVASTA MÁR?

X