Sepsiszentgyörgy idén „képes” lesz


-A A+

Több mint negyven, vizuális művészetekhez köthető rendezvény ötlete vár megvalósításra idén Sepsiszentgyörgyön a „Kép évében”, derült ki a tematikus kulturális év szervezésének első megbeszélése után. Eszerint a Kép éve kínálata tereken, falakon, filmkockán, vásznon, levegőben és nyomtatásban is hirdeti a film-, a fotó- és a képzőművészet erejét.

A képi kommunikáció sokszínűségét számos utcai projektötlettel, filmes és a vizualitáshoz tartozó előadássorozattal, színház és film találkoztatásával, a helyi alkotókat foglalkoztató és nemzetközi vonatkozású tárlatokkal is keretezik a szervezők.

Az idei tematikus kulturális év programját a város elképzeléseivel egyeztetve alakítják ki, így része lesz a Grafikai Biennále, a tavaly első alkalommal megszervezett Design Hét vagy a pulzArt kortárs összművészeti fesztivál is. A Kép éve hivatalos megnyitója február 20-án lesz az Erdélyi Művészeti Központban, ahol a magyar származású, Amerikában élő Sylvia Plachy világhírű fotóművész erdélyi témájú kiállítására kerül sor. A nemzetközi kínálatot bővíti még a svéd Cirkus Cirkör cirkuszi társulat is.

Mint ismert, az „Otthon a kultúrában” szlogen alatt négy tematikus év fogja össze a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa kezdeményezést, így 2013-ban a Hang és szó évét, 2014-ben a Játék-, 2015-ben a Hagyomány évét tartották, ezt zárja idén a Kép éve.

Akárcsak az előző években, a Kép évében rendezett események is a műfajok közti átjárhatóságra és a nyelvfelettiségre törekednek. Ugyanakkor hangsúlyos szerepet kapnak a köztéri projektek. A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program célja kivinni a művészetet az utcára. Idén a pulzArt fesztivált összekötik egy street art eseménnyel is, de a kifestősnek, képeslapnak és a karikatúrának is helyet biztosítanak a programsorozatban.

A kultúrafogyasztás élménye mellett a személyes bevonásra is hangsúlyt fektetnek, így a városlakóknak is biztosítanak majd lehetőségeket a vizuális megnyilvánulásra. Az audiovizuális kommunikáció fogyasztására és a médiatudatosságra való nevelést is fontosnak tartják. Ezért edukatív és közösségi célokat is megfogalmaztak az évindító első megbeszélésen, ehhez élénkíteni kívánják a kulturális és oktatási intézmények között meglévő kapcsolatokat. 

A Kép éve végleges programja a januárban zajló konzultációsorozat révén áll össze, amelynek során a Városimázs Iroda munkatársai kulturális intézményekkel, civil szervezetekkel, kulturális programszervezőkkel, művészekkel egyeztetnek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X