Évek óta nem volt olyan teltház a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében, mint Eugène Ionesco A király halódik című előadásán, amelyet Silviu Purcărete vitt színre. A franciaországi Les Arts et Mouvants produkciójára már két nappal az előadás előtt 750 jegyet adtak el, a közel 900 férőhelyes nézőtéren pedig még a lépcsőkön is ültek vasárnap este olyanok, akik semmiért ki nem hagyták volna az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál egyik „húzóerejének" számító előadást.

Az 1962-ben megjelentetett dráma szövege – amint az a hétfő reggeli beszélgetésen a rendező is elmondta – egy olyan helyzetet jár körül, amiről egyikünknek sincs közvetlen tapasztalata. Hisz, amikor már lesz, nem adhatjuk azt tovább: a halál élményéről.

A darab szereplői Berengár király, két felesége, Marguerite és Marie (a nőiség két archetípusa, Athéné és Vénusz megtestesítői), orvosa, aki másodállásban hóhér és csillagász, takarító-ápolónője, Juliette és egy testőr, aki a hatalmat, az udvari etikettet, a birodalmi rendet hivatott szolgálni, jelképezni – majd alkalomadtán megkérdőjelezni is.

Berengár király meghalni készül, illetve dehogy készül! Még csak tíz, húsz, ötven, száz, négyszáz évet szeretne élni, most, amikor éppen ráeszmélt, hogy milyen jó minden, ami az életet jelenti, a tyúkhúsleves íze, a sárgarépa színe, a fáradtság, de még a fogfájás is. Minden, a hétköznapok legbanálisabb cselekvése is jobb a halálnál – csakhogy erre, mint vele együtt mi mindannyian, túl későn eszmél rá, amikor már percek vannak hátra az életéből.

Az egyik legzseniálisabb rendezői fogás – vélekedett a beszélgetésen részt vevő George Banu színházelméleti szakember -, hogy a címszerepet alakító Jacques Bourgaux-t a nézőtér közepébe ültette be Purcărete. Onnan, a sorok közül rángatja ki a többi szereplő, így a mellette ülő, mit sem sejtő nézők kellőképpen meg is lepődnek, amikor rájönnek, hogy az első percekben maga Berengár király ült melettük. Pedig Berengár egy ember közülünk: olyan sorsot vetít elő, amelyet egyikünk sem fog elkerülni. Csak annyiban király, amennyiben mindannyian királynak fogjuk érezni magunkat a halál előtt, hisz a halállal egy egész birodalamt, sőt, az egész világot elveszítjük – fűzte hozzá Visky András, a kolozsvári magyar színház művészeti aligazgatója.

Ionesco szövege és a rendezői megoldások azonban a borús vezérgondolat ellenére is végig nevettetik a közönséget. Csak akkor nehezedik nyomasztó csend a nézőtérre, amikor megszűnik a világ (értsd : eltűnnek a szereplők, a díszlet, már a vakolat sem omlik a palota tetőzetéből, mivelhogy palota sincs, és a főhősnek teste sincs már), csak egy hang, a Marguerite túlvilági útmutató szellem-hangja segíti, kíséri át Berengárt a lét és nemlét küszöbén. «Nem akartam méltóságteljes halált bemutatni. Berengár halálában nincs semmi felemelő. Egyszerűen belefáradsz : belefáradsz az ellenállásba, belefáradsz a félelembe» - mondta Purcărete.

Jacques Bourgaux, a Berengár királyt alakító színész hozzátette : a miszticizmusra hajló Ionesco szövege nagyon megkönnyítette a színészek dolgát a próbafolyamat során, hogy megtalálják az egyensúlyt a borzalom, a rémálom és a komikum között.

És valóban megtalálják: az előadás egyik legerősebb képe talán éppen az, amikor Berengár a XIV Lajost felidéző kijelentés után (« Az állam én vagyok ») annak - festményekből jól ismert - testtartását is felveszi. Csakhogy Berengár király anyaszült meztelen, fehér por, tollak és mocsok minden öltözéke, karjából pedig dicstelenül fityeg a perfúziócső. Ennyi az ember ruha, hatalom és az élet reménye nélkül.

Hétfő és kedd az Interferenciákon. Hétfőn bemutatkozik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának első éves mesteris évfolyama. „Az elmúlt három évben Bíró József osztályvezető irányítása alatt olyan képzést kaptunk, amelynek elsődleges célja a nyitottság és a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatása. Ez kerül a 10 című előadásban most terítékre, különféle stílusban, színben, hangban” – mondják az alkotók. Az előadást a Harag György Stúdióban (Farkas / Kogălniceanu utca 3-5. szám) lehet megnézni 18 órától. A budapesti Katona József Színház és Szputnyik Hajózási Társaság koprodukciójában bemutatott Anamnesis című előadás a magyarországi egészségügy helyzetét dolgozza fel nézők által beküldött történetek és különböző szakterületeken dolgozó orvosok előadásai alapján. „Zenés, abszurd és rettentően humoros, pergő ritmusú, komolyan átgondolt, komolytalan előadásunk remek színészi alakításokkal, döbbenetes háttérmunkával és lenyűgözően laza rendezéssel olyan témát vizsgál, amely mindenkit nagyon mélyen érint” – jellemzik a Bodó Viktor rendezte előadást az alkotók. Az Anamnesis 20 órától látható a Nagyteremben. A hétfő estét a 2AM Színészzenekar koncertje zárja a TIFF-házban. Kedden Boris Liješević rendezésében Igor Štiks: Illés próféta széke nézhető meg 19 órától a Nagyteremben. „A gyökerek keresése kapcsán – amely az előadásban és a regényben is bizonyos értelemben leleplezett mitikus és egyetemes dimenziót kap – a személyes identitás kérdése kerül előtérbe a drámában. Manapság sok hasonló előadást látni, amelyek a „sebzett identitást” állítják a középpontba. Ez tagadhatatlanul befolyásolja jelenünket, amelyben a „vándorló identitások” szinte egyetemes jelenséggé válnak, a háború traumatikus idején pedig különösen előtérbe kerülnek. A szívszorító történet egy olyan személyről szól, aki magánéleti problémái és a „történelem harapófogója” szorításába kerül, magvát pedig a kilencvenes évek elején, Szarajevóban történt megdöbbentő eseményekről szóló, még friss emlékek képezik“  – írja Ana Isaković a Jugoszláv Drámai Színház (Szerbia) és MESS Fesztivál (Szarajevó, Bosznia-Hercegovina) közös előadásáról. A Stúdióban Márton Dávid rendezését tűzték műsorra a fesztivál szervezői: a Wozzeck Georg Büchner és Alban Berg nyomán készült a berlini Volksbühne am Rosa-Luxemburg-Platz előadásában. Woyzeck mélyen szégyenkezve azt kérdezi Marie-tól: „Hogy lehet ilyen szép a halálos bűn?" A hűtlen Marie szereti Woyzeck-et, és így válaszol: „Sokat láthat, akinek két szeme van, s nem vak, és ráadásul a nap is süt." Az úgynevezett realisták között élő Woyzeck „túl sokat" lát, hall és érez – képtelen kitörni érzékelése klausztrofóbikus teréből, ami számára a pokoli magányt jelenti. Az előadást 17 órától és 21 órától nézheti meg a közönség a Stúdióban. A keddi napot a Szempöl együttes zárja a TIFF-házban.