Bérletszünetben látható a Mágnás Miska Szatmárnémetiben
A szilveszteri közönségsikerre való tekintettel a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2015. január 20-án, szerdán, 19 órától bérletszünetben ismét műsorára tűzi Bakonyi Károly - Gábor Andor - Szirmai Albert szerzőhármas nagysikerű operettjét, a Mágnás Miskát a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.
Élőzenei kísérettel szólalnak meg a magyar operett-irodalom legismertebb slágerei, olyanok, mint a Cintányéros cudar világ, illetve a Csiri-biri kék dolmány. A zenekar tagjai: Manfrédi Annamária (zongora, zenekarvezető), Anderco Péter m. v. (szólógitár), Sabo Marcel m. v. (basszusgitár), Székely Alpár m. v. (hegedű), valamint Cserey Csaba m. v. (ütőhangszerek).
Az előadás rendezője Bessenyei István, a díszletet Fornvald Gréti tervezte, jelmezei Szabó Anna munkái. A produkció zenei vezetője és a színészek zenei korrepetitora Manfrédi Annamária, dramaturgja Bessenyei Gedő István, koreográfusként pedig Bordás Attila és Gabriela Tănase dolgozott az előadás létrehozásában. A rendező asszisztense Végh Balázs, az előadás ügyelője és súgója Varga Katalin.
Az előadásra felnőtt nézők 20 lejért, diákok és nyugdíjasok kedvezményesen, 15 lejért válthatnak belépőket.
Az előadás szereplői: Nagy Orbán, Bogár Barbara, Sándor Anna, Gaál Gyula, Orbán Zsolt, Méhes Kati, Frumen Gergő, Péter Attila Zsolt, Fehérvári Péter m. v., Kányádi Szilárd, Moldován Blanka, Bándi Johanna, Bodea Tibor, Gál Ágnes, László Zita, Marosszéki Tamás, Nagy Anikó, Poszet Nándor, Zákány Mihály és Varga Sándor.
Jegyet váltani a színház Horea úti jegypénztárában lehet, minden hétköznap 10 és 17 óra között, vagy interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.
- 33075 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33077 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33077 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33078 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33080 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33080 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni