Két napon át ünneplik Kolozsváron Florin Piersic nyolcvanadik születésnapját


-A A+

Kétnapos filmvetítés-sorozattal tiszteleg a kolozsvári Florin Piersic mozi névadója előtt. Az egyik legismertebb román színész január 27-én tölti nyolcvanadik életévét.

Kedden, január 26-án 18.30-tól maga az ünnepelt nyitja meg a kétnapos eseménysorozatot,  majd a „Parașutiștii” (Ejtőernyősök) című, 1972-ben készült filmet láthatja a közönség a 15 lejes jegyért.

Másnap, január 27-én délelőtt 10 órától a De-as fi…Harap Alb, 13 órától a Haiducii lui Saptecai és 15.30-tól a Colierul de turcoaze című filmeket vetítik a Florin Piersic moziban, ingyen.

Este 18.30-tól a Román Operában adja elő a színész „Nu-ntreba câti ani am!” (Ne kérdezd, mennyi idős vagyok!) című produkcióját, amelynek élő közvetítését a róla elnevezett moziban is lehet követni, a Román Közszolgálati Televízió jóvoltából, 10 lejes jegy ellenében. Gyerekeknek és nyugdíjasoknak ingyenes a belépés. A mozi kapuit szerdán délután 18 órakor nyitják meg a közönség előtt.  

Florin Piersic 1936. január 27-én született Kolozsváron. Mintegy 80 játékfilmben játszott, három színésznő-felesége közül kettő magyar: Széles Anna és Török Anna.

A wikipédia szerint harmadik felesége, Török Anna 2006-ban így nyilatkozott férjéről: „Hiába hetvenéves, Florin egy nagyra nőtt gyerek. Az volt húsz évvel ezelőtt is, amikor megismertem, az lesz majd a mennyben is.” Török Anna elmondta azt is, hogy Florin nem hiúságból, ráncai eltakarására visel állandóan fehér sálat, hanem édesanyja emlékére, aki annak idején fehér sálak kötögetésével próbálta eltartani a családját. A bohém természetű színész nemcsak a filmvásznon, hanem a magánéletben is gáláns ember: állítólag volt feleségeiről is csak jókat hajlandó mondani, és a közönsége iránti tiszteletből mindig ragaszkodik ahhoz, hogy fellépései előtt maga mossa ki elmaradhatatlan fehér sálját, fekete ingét és piros díszzsebkendőjét.

Hetvenötödik születésnapján, 2011-ben róla nevezték el az egykori Republica (becenevén „Repcsi”) mozit – a színész akkor sem nem hazudtolta meg önmagát, a névadó ünnepségre lóháton érkezett a mozi előtt várakozó tömeghez. Vajon most min fog jönni?

Kinti fotó forrása: libertatea.ro

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X