Nagyváradra érkezik a Bánffy Miklós Emlékkiállítás


-A A+

Január 22-án, a magyar kultúra napján 13 órakor nyitják meg a nagyváradi vár C. épületében az Illuzió és tükröződés című, gróf Bánffy Miklós pályáját bemutató tárlatot.

Nagyvárad a Bánffy-tárlat 32. helyszíne, mondta kedden Szebeni Zsuzsa, a kiállítás kurátora, aki Huszár István nagyváradi alpolgármester társaságában beszélt bővebben a tárlatról. A kiállítást február 28-áig látogathatják majd az érdeklődők, a tárlat kurátora elmondta: ez idő alatt több alkalommal is szeretne tárlatvezetést tartani a közönségnek.

A kiállítás anyagát 17 intézménytől és húsz magánszemélytől gyűjtötték össze, a váradi tárlaton láthatják először a család pecsétjét, melyet Bánffy Farkas bocsátott rendelkezésükre, mondta a kurátor. Bánffy Miklóst elsősorban az Erdélyi történet-trilógia szerzőjeként ismerik (ezt Marius Tabacu fordítja románra), kevesebben tudják, hogy grafikus, díszlet- és jelmeztervező is volt egyszemélyben, s ő volt IV. Károly koronázási ünnepségének főrendezője is. A tárlaton láthatják az unoka, Nicolette Jelen Bánffy jellegzetes szilikátműveit, az üveggel és tükörrel dolgozó alkotó a családfát ábrázolja sajátságos módon, ismertette Szebeni Zsuzsa.

A váradi kiállítást az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a váradi polgármesteri hivatal és a Várszövetség szervezte. A megnyitón Huszár István váradi alpolgármester mond köszöntőt, a tárlatot Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár és Szebeni Zsuzsanna nyitja meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X