Verspárbajra kelt két magyar költő


-A A+

Óriási érdeklődést váltott ki, több százezres látogatottságot hozott, számtalan hozzászólást, like-ot eredményezett a Facebookon két magyar költő verses párbeszéde. Szabó T. Anna és Lackfi János előbb a negyvenes korosztály nehézségeiről, majd a férfi és nő társadalmi szerepvállalásairól, -kényszereiről verselt hol komolyan, hol fricskát vetve – a „versengésbe” aztán bekapcsolódott több neves írótárs és sok laikus poéta is.

A történet azzal kezdődött, hogy Szabó T. Anna egy készülő kötete miatt eddig meg nem jelent írásait szelektálta, és kezébe akadt egy 2011-ben született ajándékverse, amelynek címzettje az éppen negyvenedik életévét töltő Lackfi János volt. „Eszembe jutott, mennyi minden történt azóta: apa lett ismét, majd nagyapa – mennyire relatív is az idő. Kiposztoltam, János vette a lapot, versben válaszolt” – nyilatkozta a költőnő a Vasárnapi híreknek. Igaz, első körben nem önmagáról, saját élete változásairól írt, hanem arról, hogy: „A nőci, ha negyven”.

Lackfi Facebook-oldalát sokan követik, egyes versei korábban is elérték már a pár tízezres nézettséget, de ezúttal százezreket tett kíváncsivá. „A lépték hihetetlen: 330 ezren látták a válaszversemet, a múlt héten 5-600 ezer ember nézte a posztokat, és ezek csak az én oldalam statisztikái. Sokak napi táplálékává vált a verslavina, gimis osztályok követik. Ez nagyon lelkesítő, mi ketten is több verset írtunk pár nap alatt, mint előtte hónapokig.” – mondta Lackfi a január 16-án megjelent interjúban. Ugyanis a két verssel nem ért véget semmi, sőt épp hogy elkezdődött a poémagörgeteg.

A két kezdeményező, József Attila-díjas költő további verses fogalmazványokat is tett közzé, írt Lackfi is a negyvenes férfiról, Szabó T. is a negyvenes nőről, aztán általánosan a férfiról-nőről is. A játékos versdialógus más neves szerzőket és műkedvelőket is megihletett, az erdélyiek közül is többen bekapcsolódtak, így Demény Péter és László Noémi is, előbbi poémája olvasható a Litera oldalán megosztott lavina-gyűjteményben. Laikusok is belelkesültek: „Nagyon jó érzés volt, hogy nemcsak költők szálltak be a játékba: valaki már régóta dédelgetett verseivel rukkolt elő, mások most kaptak kedvet az íráshoz” – számolt be Szabó T. Anna. A verspárbaj legjobb szövegeiből már egy kötet is összeállt, februárban jelenik meg az Athenaeum Kiadó gondozásában.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X